PL: négyet rúgott a Burnley, nem volt válasza a Wolvesnak

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.04.25. 15:00
null
Így ünnepelte Chris Wood a harmadik gólját (Fotó: AFP)
A Burnley 4–0-s győzelmet aratott a Wolverhampton Wanderers otthonában az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság 33. fordulójában vasárnap délután.

A Burnley sorozatban három mérkőzést veszített a Premier League-ben, s így a tabella 17. helyére csúszott vissza, azaz épp elkerüli a kiesési zónát. A győzelem megszerzése tehát rendkívül fontos volt vasárnap, még akkor is, ha az előző két bajnokiját megnyerőWolves otthonában kellett elérni azt.

A vendégek láthatóan már az első félidőben el szerették volna dönteni a mérkőzést, s ezért Chris Wood tett a legtöbbet, aki 44 perc alatt mesterhármast ért el. Előbb szépen átjátszotta a védőket, s Rui Patrício kapus sem tudta megakadályozni a gólt.

A 21. percben nagyjából három méterről talált be; Dwight McNeil szerzett labdát a tizenhatoson belül, s Wood az ő passzát értékesítette.

Nem sokkal az első félidő vége előtt McNeil rúgott Pazar szögletet, Wood remekül érkezett, s gyönyörűen fejelt a kapuba. A tizedik gólja volt ez ebben az évadban.

A második félidő negyedik percében a Burnley csatára, Matej Vydra találatát les miatt érvénytelenítette a videobíró, ám a Wolves mégsem úszta meg a nagyobb különbségű vereséget: Ashley Westwood Woods passzából állította be a 4–0-s végeredményt.

ANGOL PREMIER LEAGUE
33. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Wolverhampton Wanderers–Burnley 0–4 (Wood 15., 21., 44., Westwood 85.)
Később

Leeds United–Manchester United 0–0
Aston Villa–West Bromwich Albion 2–2 (El Ghazi 9. – 11-esből, K. Davis 90+2., ill. Matheus Pereira 23. – 11-esből, Mings 47. – öngól)

Korábban
Március 4., csütörtök
Fulham–Tottenham Hotspur 0–1
Március 10., szerda
Manchester City–Southampton 5–2
Április 23., péntek
Arsenal–Everton 0–1
Április 24., szombat
Liverpool–Newcastle United 1–1
West Ham United–Chelsea 0–1
Sheffield United–Brighton 1–0

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 33 24 5 4 69–24 +45 77
2. Manchester United 33 19 10 4 64–35 +29 67
3. Leicester City 32 18 5 9 58–37 +21 59
4. Chelsea 33 16 10 7 51–31 +20 58
5. West Ham 33 16 7 10 53–43 +10 55
6. Liverpool 33 15 9 9 55–39 +16 54
7. Tottenham 33 15 8 10 56–38 +18 53
8. Everton 32 15 7 10 44–40 +4 52
9. Leeds United 33 14 5 14 50–50 0 47
10. Arsenal 33 13 7 13 44–37 +7 46
11. Aston Villa 32 13 6 13 46–37 +9 45
12. Wolverhampton 33 11 8 14 32–45 –13 41
13. Crystal Palace 31 10 8 13 33–52 –19 38
14. Burnley 33 9 9 15 30–45 –15 36
15. Southampton 32 10 6 16 40–58 –18 36
16. Newcastle 33 9 9 15 36–54 –18 36
17. Brighton & Hove Albion 33 7 13 13 33–39 –6 34
18. Fulham 33 5 12 16 25–43 –18 27
19. West Brom 33 5 10 18 30–64 –34 25
20. Sheffield United 33 5 2 26 18–56 –38 17
Legfrissebb hírek

Videó: apjára ütött – Alisson fia nem hagyta gólt lőni a gyerekeket

Angol labdarúgás
16 órája

Kerkez igent mondott a Liverpoolnak – sajtóhír

Légiósok
2025.05.28. 15:04

A Bournemouth egyik gólja lehet az idény legszebb találata – Kerkez adta a gólpasszt

Angol labdarúgás
2025.05.28. 12:18

A Bournemouth francia válogatott játékossal pótolhatja Kerkezt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.28. 09:33

Liverpool: 27 sérültet szállítottak kórházba a bajnoki parádén történt gázolás után; közleményt adott ki a klub

Angol labdarúgás
2025.05.27. 07:56

Fotók: mutatjuk, hogyan ünnepeltek Szoboszlai Dominikék a bajnoki parádén

Angol labdarúgás
2025.05.26. 17:44

A Liverpool megtette az első ajánlatát Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.26. 11:46

„Miért nem FIFA-játékvezetőt küldtek?” – tiltakozást nyújtott be az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.05.26. 09:01
Ezek is érdekelhetik