Chelsea: „Sosem vontam kétségbe azt a döntésemet, hogy ide igazoltam”

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.04.29. 11:40
null
Andreas Christensen élvezi Thomas Tuchel bizalmát (Fotó: AFP)
A Chelsea FC hivatalos oldalának mesélt arról Andreas Christensen, hogy jól érzi magát a klubnál, és sosem vonta kétségbe azt a döntését, hogy Londonba igazolt. A dán futballista szerződése 2022 nyarán lejár, de minden jel arra utal, hogy szívesen maradna az angol klubnál.

 

„Már hosszú ideje itt vagyok a Chelsea-nél – kezdte Christensen, aki 2012-ben került a londoni „kékekhez”. – Sosem vontam kétségbe azt a döntésemet, hogy ehhez a klubhoz igazoltam. Elfogadom, hogy a csapat néha edzőt vált, így nehezebbé válik bekerülni a kezdőcsapatba.”

A 25 éves középhátvéd két év németországi kitérő után – a Borussia Mönchengladbachnál szerepelt ez idő alatt kölcsönben – tért vissza Londonba 2017-ben, ahol aztán voltak jobb és rosszabb időszakai, de az elmúlt időben kiérdemelte Thomas Tuchel bizalmát. A dán játékos elmondta, nagyon jó érzés számára, hogy meccsről-meccsre megkapja a lehetőséget, ez pedig az önbizalmát is növeli.

„Még nem kezdődtek el a tárgyalások a szerződéshosszabbításról, de ahogy mondtam már, hosszú ideje itt vagyok. Dánia marad mindig is az otthonom, de úgy érzem, hogy a Chelsea-nél mindig helyem lesz” – zárta gondolatait a dán futballista.

Andreas Christensen a dán Bröndbynél nevelkedett, majd 2012-ben igazolt Londonba, ahol előbb a korosztályos csapatoknál kapott szerepet. 2015 júliusában került a Borussia Mönchengladbachoz kölcsönbe, amelynél 82 találkozón hét gól mellett egy gólpasszt jegyzett. Visszatérése után fontos tagja lett a Chelsea-nek, mellyel a 2018–2019-es idényben Európa-ligát nyert.

 


 

Legfrissebb hírek

Közel hárommillió forintért vették meg Szoboszlai City ellen viselt mezét

Angol labdarúgás
10 perce

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
44 perce

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23

Szoboszlai Dominik: Sokkal boldogabb leszek, ha megőrizzük első helyünket a tabellán

Angol labdarúgás
2025.02.26. 23:47

Szoboszlai több portálnál is a Liverpool–Newcastle legjobbja volt

Angol labdarúgás
2025.02.26. 23:38

PL: ikszelt a Forest és az Arsenal, míg a City a Spurst, az MU az Ipswichet győzte le

Angol labdarúgás
2025.02.26. 22:29

Magyarországon állították ki az eredeti Premier League-trófeát – kép

Angol labdarúgás
2025.02.26. 16:57
Ezek is érdekelhetik