Liverpool: Talán egy nap a La Ligában játszom majd – Szalah

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2021.03.30. 13:17
null
Szalah nem zárja ki, hogy egyszer Spanyolországban játsszon (Fotó: AFP)
Mohamed Szalah nem zárkózik el attól, hogy egy napon a spanyol bajnokságban lépjen pályára. Nagyra tartja az FC Barcelonát és a Real Madridot, de 2023 nyaráig még köti a liverpooli szerződése.


Szalah jelenleg vezeti a Premier League góllövőlistáját Harry Kane-nel holtversenyben (17 góllal), azonban az sem kizárt, hogy a jövőben már a La Ligában szeretné elfoglalni ezt a pozíciót. Ugyan a szerződése még két idényre a Liverpoolhoz köti, de többször felvetődött már, hogy Barcelonába vagy Madridba tarthat, ha egyszer elhagyja az angol klubot.

A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Real Madrid lesz a Liverpool ellenfele. Amikor arról kérdezték, kipróbálná-e magát Spanyolországban, az egyiptomi csak annyit mondott a Marcának: „Remélem, még sok évig tudok majd játszani. Miért is ne? Senki sem tudja, mit hoz a jövő. Talán egy nap igen.”

„Remélem, képes leszek ugyanazt tenni, amit az elmúlt években: gólokat lőni, és segíteni a csapatomat, hogy kupákat nyerjen. Ez a legfontosabb jelenleg számomra” – tette hozzá a csatár.

Megkérdezték arról is, érez-e bármiféle plusz motivációt, amiért ismét szembekerül Sergio Ramosszal a negyeddöntőben – mint ismert, a 2018-as BL-döntőben Szalah a Real Madrid védőjével vívott csata során sérült meg. Nevetve annyit válaszolt: „Az a meccs már a múlt, nem is gondolok rá. A csapat jár csak az eszemben. Mindenki csak a saját csapatára gondol, és győzni szeretne.”

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01
Ezek is érdekelhetik