Videó: a bíró meg akarta fejelni a játékost a műesése miatt

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2021.02.19. 09:59
Egészen elképesztő balhé alakult ki az angol harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban (League One) az Ipswich Town–Northampton Town mérkőzésen. Egy műesés után ugyanis a játékvezetőnél telt be a pohár…

A 0–0-ra végződő találkozón a játékvezetőnél, Darren Drysdale-nél a 90. perc környékén telt be a pohár, mikor a mérkőzésen már a sokadik műesést vélte felfedezni.Darren Drysdale-nél a 90. perc környékén telt be a pohár, mikor a mérkőzésen már a sokadik műesést vélte felfedezni.

Ekkor ugyanis Alan Judge, az Ipswich középpályása még ki is kérte magának, hogy miért nem kapott tizenegyest, ezzel pedig nagyon felhúzta Drysdale-t.

A 49 éves bíró előbb a sípjába fújt, majd elindult a játékos felé, fejjel előre…


Judge egyetlen szerencséje az volt, hogy a többi futballista visszafogta a bírót, Drysdale ugyanis nagyon úgy tűnt, szívesen meg is fejelné a vele egyet nem értő Ipswich-labdarúgót, aki így végül megúszta egy dühös sárga lappal.

Az eset után a játékvezető természetesen nyilvánosan elnézést kért, a szövetség azonban nem érte be ennyivel, a BBC beszámolója szerint azonnal felfüggesztették őt, és az ügyét jelenleg is vizsgálják.

Legfrissebb hírek

A Liverpool megtette az első ajánlatát Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.26. 11:46

Ez az év kihagyott helyzete az NB I-ben? Íme, Colley ziccere! – VIDEÓ

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:20

Kerkez Milos is bekerült Alan Shearer Premier League-álomcsapatába

Angol labdarúgás
2025.05.21. 21:08

Sportszerűségből jeles: a kapus sérülését látva nem rúgta be a ziccert az Eb-győztes csatár – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 14:43

Videó: tizenegyesekkel megnyerte a Mol Magyar Kupát a Paks

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 22:06

Videó: Tóth Barna távoli lövésére a csereként beálló Lenny Joseph a 93. percben válaszolt a Mol Magyar Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 21:01

Mourinho a csapatösszeállításról: Feldobok 25 érmét, és…

Minden más foci
2025.05.13. 19:24

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool ikszelt az Arsenallal

Angol labdarúgás
2025.05.11. 19:29
Ezek is érdekelhetik