PL: újoncot avat Klopp a Man. City elleni rangadón?

Vágólapra másolva!
2021.02.07. 10:43
Bár nem sokat készülhettek, lehet, hogy Jürgen Klopp lehetőséget ad a Liverpool valamelyik téli szerzeményének a Manchester City elleni angol bajnoki rangadón.

A jelek szerint már a kezdő sípszó előtt elkezdődött a csata a Liverpool és a Manchester City, pontosabban a két csapat menedzsere között, pedig az ilyesfajta pengeváltás kevéssé jellemző Jürgen Kloppra és Josep Guardiolára. Utóbbi zokon vette, hogy a német edző a mérkőzés előtt azt nyilatkozta, a manchesteriek azért is vannak remek formában, mert a koronavírus miatt elhalasztott bajnoki miatt két hét szünetük volt – miközben a valóságban csak hét nap.

A liverpooli Ozan Kabak megmutathatja, bírja-e a nyomást (Fotó: Liverpool FC)
A liverpooli Ozan Kabak megmutathatja, bírja-e a nyomást (Fotó: Liverpool FC)

Kloppnak vélhetően nem a konfrontáció miatt fájhat a feje, hanem amiatt, hogyan állíthatná meg az éllovast. Arról már többször beszámoltunk, milyen védelmi gondokkal küzd a címvédő, és most is nagy kérdés, kik játszhatnak a védelem közepén a vasárnap az Anfielden rendezendő rangadón. A klub a krízisre reagálva két belső védőt szerződtetett hétfőn Ozan Kabak (Schalke) és Ben Davies (Preston) személyében, és lehet, hogy valamelyikük szerepet kap a manchesteriek ellen. Ez azt is eredményezheti, hogy vagy a kényszerből védőt játszó Jordan Henderson, vagy az előző három meccset kisebb sérülés miatt kihagyó Fabinho ismét a középpályán szerepelhet, amiből szintén profitálhat a csapat.

A Brighton elleni szerdai vereség alkalmával Davies a kispadon ült, Kabak játékengedélye pedig csak utána érkezett meg – bemutatkozásuk persze függ attól is, hogy készen állnak-e, ezt nyilván Kloppnak kell eldöntenie. Az biztos, hogy nem volt sok idejük megismerkedni a társakkal, illetve a játékrendszerrel.

„Optimális esetben hetekig dolgozhatnánk velük a védekezésen, hogy megismerjék a rendszerünket – idézi Jürgen Kloppot a Guardian. – Csütörtökön elemző találkozón vettek részt, videókon nézhették meg, hogyan futballozik a védelmünk. Másik poszt esetében talán megtehetnénk, hogy kipróbáljuk az új embert, esetleg még egy kicsit alkalmazkodunk is hozzá, ám a védelmünk meghatározott elv szerint játszik. Sok minden történt az elmúlt hetekben, bizonyos problémákat megoldottunk, másokat nem sikerült. Most több variációs lehetőségünk van, ami előnyös, így az a legfontosabb, hogy átadjunk az új srácoknak minden szükséges információt.”

Erre azért is lenne szükség, mert a City elleni rangadót további nehéz meccsek követik. Jövő szombaton a Leicesterhez megy a csapat, majd három napra rá Lipcsében vívná a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első felvonását. Azért a feltételes mód, mert a jelenlegi járványügyi szabályzat szerint az angolok nem utazhatnak oda, így a Leipzignek kell semleges helyszínt keresnie, amely Budapest is lehet. Klopp erre reagálva azt mondta, szerinte Lipcsében kellene játszaniuk, de tartják magukat a szabályokhoz, és most még nem tudja, hol lépnek pályára. Egy biztos, a BL-találkozó tervezett időpontja után négy nappal az Everton elleni derbi vár a Poolra.

ANGOL PREMIER LEAGUE
23. FORDULÓ
A vasárnapi program
13.00:
Tottenham–West Bromwich Albion (Tv: Digi Sport1)
15.00: Wolverhampton–Leicester City (Tv: Spíler1)
17.30: Liverpool–Manchester City (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!
20.15: Sheffield United–Chelsea (Tv: Digi Sport1)

Hétfő
21.00:
Leeds United–Crystal Palace (Tv: Spíler1)

Szombati eredmények
Manchester United–Everton 3–3 (Cavani 24., B. Fernandes 45., McTominay 70., ill. A. Doucouré 49., James Rodríguez 52., Calvert-Lewin 90+5.)
Fulham–West Ham United 0–0
Burnley–Brighton & Hove Albion 1–1 (Gudmundsson 53., ill. Dunk 36.)
Newcastle United–Southampton 3–2 (Willock 16., Almirón 26., 45+4., ill. Minamino 30., Ward-Prowse 48.)

Aston Villa–Arsenal 1–0 (O. Watkins 2.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 21 14 5 2 39–13 +26 47
2. Manchester United 23 13 6 4 49–30 +19 45
3. Leicester City 22 13 3 6 39–25 +14 42
4. Liverpool 22 11 7 4 43–25 +18 40
5. West Ham 23 11 6 6 34–28 +6 39
6. Everton 21 11 4 6 34–28 +6 37
7. Chelsea 22 10 6 6 36–23 +13 36
8. Aston Villa 21 11 2 8 36–24 +12 35
9. Tottenham 21 9 6 6 34–22 +12 33
10. Arsenal 23 9 4 10 27–23 +4 31
11. Leeds United 21 9 2 10 36–38 –2 29
12. Southampton 22 8 5 9 29–37 –8 29
13. Crystal Palace 22 8 5 9 27–37 –10 29
14. Wolverhampton 22 7 5 10 23–31 –8 26
15. Brighton & Hove Albion 23 5 10 8 25–30 –5 25
16. Newcastle 23 7 4 12 25–38 –13 25
17. Burnley 22 6 5 11 14–29 –15 23
18. Fulham 22 2 9 11 17–31 –14 15
19. West Brom 22 2 6 14 18–52 –34 12
20. Sheffield United 22 3 2 17 14–35 –21 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik