PL: halálos fenyegetéseket kapott egy élvonalbeli játékvezető

Vágólapra másolva!
2021.02.08. 18:44
null
Mike Dean kiállította Souceket szombaton (Fotó: AFP)
A hétvégén nem szeretne mérkőzést vezetni Mike Dean, mert ő és a családja halálos fenyegetéseket kapott, miután két – utólag törölt – piros lapot mutatott fel a múlt héten az angol labdarúgó Premier League-ben – közölte az MTI.

Az élvonalban 2000 óta ténykedő 52 éves játékvezető kedden Jan Bednareket, a Southampton védőjét állította ki a Manchester United elleni mérkőzésen, majd szombaton a középpályás Tomás Souceket, amikor a West Ham United a Fulhammel játszott. Fellebbezésre utóbb mindkét piros lapot törölte a szövetség.

Angol sajtóértesülés szerint Dean kérte, hogy a hétvégén a PL-ben mentesítsék őt a mérkőzésvezetés feladata alól, ugyanakkor szerdán az FA Kupában szerephez jut: a BBC szerint az övé a Leicester City-Brighton találkozó.

Mike Riley, a játékvezetői testület vezetője teljes mértékben egyetért azzal, hogy Dean a fenyegetésekről tájékoztatta a rendőrséget.

„A fenyegetések és az ilyen jellegű túlkapások teljes mértékben elfogadhatatlanok, ezért mi egyértelműen helyeseljük Mike döntését, hogy a családjához eljutott üzenetek miatt a rendőrséghez fordult. Senki nem lehet áldozata ilyen förtelmes üzeneteknek” – szögezte le.

A játékvezető a keddi mérkőzés 86. percében állította ki a lengyel Bednareket, miután úgy ítélte meg, hogy szabálytalanul akadályozta a gólhelyzetben lévő francia Anthony Martialt, az MU támadóját. A Southampton utóbb fellebbezést nyújtott be az ítélet ellen, mert álláspontja szerint Martial már az előtt elesett, hogy Bednarek hozzáért volna. Dean a találkozón a felvételek megtekintése után is tartotta magát eredeti döntéséhez. Az Old Traffordon játszott mérkőzést az MU 9–0-ra nyerte.

BEDNAREK KIÁLLÍTÁSA

A gól nélküli döntetlennel zárult szombati találkozón a játékvezető a cseh Souceket azért küldte le a pályáról a 97. percben, mert a szerb Alekszandar Mitrovics arcába könyökölt, noha ez vétlen mozdulatnak tűnt. A videobírós visszajátszás igénybe vétele után ugyancsak tartotta magát ahhoz, hogy az eset piros lapot ér.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22
Ezek is érdekelhetik