PL: Arteta szerint elfogadhatatlan, ami Mike Deannel történt

Vágólapra másolva!
2021.02.12. 12:21
null
Mikel Arteta megvédte Mike Deant és a játékvezetőket (Fotó: AFP)
Mikel Arteta, az angol élvonalbeli Arsenal menedzsere a pénteki sajtótájékoztatóján a labdarúgás szereplőit érő internetes zaklatásokról beszélt.

 

A közelmúltban Mike Dean játékvezető kiállította Jan Bednareket, a Southampton játékosát a Manchester United elleni találkozón, majd Tomás Souceknek, a West Ham futballistájának is felmutatta a piros lapot a Fulham elleni összecsapáson. A szövetség mindkét esetben eltekintett az eltiltástól. Az 52 éves játékvezető halálos fenyegetéseket kapott, ezért kérvényezte, hogy mentesítsék őt a mérkőzésvezetés feladata alól.

„Elfogadhatatlan – idézi a BBC Mikel Artetát. – Ki kell állnunk Mike Dean és a játékvezetők mellett. Roppant nehéz helyzetben vannak, kulcsfontosságú döntéseket kell meghozniuk. Igyekeznek a legjobb tudásuk szerint cselekedni. Mindannyian szoktunk hibázni.”


A 38 esztendős szakember elárulta, igyekszik nem odafigyelni a közösségi oldalakon megjelenő hozzászólásokra.

„Ez a munkával jár. Nagyszerű, hogy az emberek egyre több felületen tudnak kommunikálni. Csupán egyet kérek, hogy tisztelettel tegyék ezt. Nem kell senkit sem megsérteni. Szerintem mindenki el tudja fogadni a kritikát, ha az konstruktív.”

„Én is voltam hasonló helyzetben, ezért már nem olvasom el a kommenteket. Ha engem becsmérelnek, azt elviselem, de ha a családomat éri támadás, az egészen más. A klub tudott erről és megpróbált tenni ellene valamit. Ez a probléma nem oldódik meg egyik napról a másikra. Mi a terv hosszú távon? Meg kell védenünk a futball szereplőit”
– tette hozzá Arteta.

Legfrissebb hírek

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

Az Arsenal ajánlatot tett a Sportingnak Gyökeresért – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.14. 17:45

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Az európai futballpiac 38 milliárd eurót generált a 2023–2024-es idényben

Minden más foci
2025.06.12. 09:25

Veszélyben volna Szoboszlai helye a kezdőben? Így illeszkedhet be Florian Wirtz a Liverpool játékrendszerébe

Angol labdarúgás
2025.06.11. 20:45

Közel a bejelentés! Wirtz mindenben megegyezett a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.11. 08:08

A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.10. 20:12

Ezért akadtak el a tárgyalások a Liverpool és a Leverkusen között Wirtz ügyében

Angol labdarúgás
2025.06.10. 14:14
Ezek is érdekelhetik