PL: az Arsenal 120 millió fontos bankkölcsönt vett fel

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.01.07. 19:05
null
A koronavírus miatt az Arsenal gazdaságilag is féltérdre rogyott (Fotó: AFP)<br />
Az Arsenal 120 millió fontos kölcsönt vett fel a Bank of Englandtől – számolt be a The Guardian. A londoni klub a brit kormány által korábban meghirdetett, válságkezelő programba lépett be, így minimális kamatot kell fizetnie a május végéig felvett kölcsön után.

 


Az elmúlt hónapokban több hír is érkezett arról, mennyire megviselte az Arsenal kasszáját a koronavírus-válság. A korábbi cikkek szerint 150 millió font körüli mínuszban zárta a klub az előző gazdasági évet. A költségvetési problémák olyan súlyosak lettek, hogy még a klub kabalaállatát, Gunnersaurust is leépítették 27 év után, mert úgy ítélték meg, hogy a figurát megszemélyesítő Jerry Quy fizetése túl magas, főleg úgy, hogy többnyire nem is lehetnek nézők a meccseken.

A kölcsön az Arsenal készpénzforgalmát hívatandó segíteni és a klubnak május végéig vissza kell fizetnie a felvett összeget. Mindez azt jelenti, hogy várhatóan semmilyen hatással nem lesz a téli átigazolási tervekre. Mikel Arteta, a csapat menedzsere korábban úgy fogalmazott, valószínűtlen, hogy új labdarúgót tudnának szerződtetni.

Az Arsenal csupán a második PL-klub amely részt vesz az állami gyorssegély programban. Elsőként a Tottenham Hotspur élt a lehetőséggel az angol élvonalból. Mellettük még az angol Labdarúgó-szövetség (FA) is lehívta a kölcsönt. Az angol kormány programja a munkahelymegőrzést hívatott segíteni, és számos feltételnek kell megfelelni, hogy egyáltalán egy-egy nagy gazdasági szereplő élni tudjon vele. A londoni gigaklubok a jelek szerint ilyenek.

Az Arsenal nehéz anyagi helyzetével kapcsolatban árulkodó, hogy a hét elején ingyen kölcsönadták a Schalkéhoz Sead Kolasinacot, hogy így spóroljanak az idényben csupán kilenc tétmeccsen szerepelt bosnyák bekk fizetésén.

A következő távozó Mesut Özil lehet, aki úgy keres hetente 350 ezer fontot a klubnál, hogy ősszel a PL-keretnek sem volt a tagja.

Legfrissebb hírek

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
10 órája

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:47

Az Arsenal ötgólos meccsen győzött a Newcastle ellen Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.27. 15:49

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17

Cristhian Mosquera az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.24. 18:34
Ezek is érdekelhetik