FFT: Megtiszteltetés volt, hogy Gazza társa lehettem – Stuart Pearce

Kedvcsinálónak néhány részlet a FourFourTwo Stuart Pearce-szel készített interjújából, köztük egy őrült történet Paul Gascoigne-ról:

– Át kellett élned az 1990-es világbajnokságon, milyen érzés kihagyni egy tizenegyest az elődöntőben. Mennyi ideig fájt még?
– Az volt benne a legszomorúbb, hogy azon a tornán a nyugatnémetek ellen hoztuk a legszebb játékunkat. Ha túljutottunk volna rajtuk, nagyon nagy eséllyel megnyerjük a vébét. Nagyon sokat tanultam az esetből. A következő idényem volt a legjobb, mert bizonyítani akartam. Minden idegenbeli meccsen sértegettek a szurkolók, ennek ellenére tizenhat gólt szereztem balhátvédként. Büntető nem volt köztük.

– Végül az 1996-os Európa-bajnokságon könnyebbülhettél meg. Jó szívvel álltál oda ahhoz a tizenegyeshez Spanyolország ellen?
– Úgy voltam vele, hogy hiba lenne, ha nem vállalnám. Gyakoroltuk a tizenegyeseket, de nem volt kőbe vésve az öt lövő neve. Tudtam, ha nem megyek oda magamtól Terry Venableshöz lehet, hogy nem is számol velem. Jeleztem neki, hogy én rúgom a harmadikat. Visszakérdezett, hogy biztos vagyok-e benne. Amikor a labda hálót ért, nagyon megkönnyebbültem. Azt terveztem, hogy visszavonulok a válogatottságtól, de aztán másként alakult. Nézem a képet, és még mindig nem tudom, honnan jött ez a rengeteg érzelem. Azt hiszem, csak kiszabadult belőlem minden energia.

– Valami gazzás történet?
– Az 1990-es világbajnokságon nagyon meleg volt, és arra kértek minket, hogy óvjuk az energiánkat. A medence mellett ültünk. Nemcsak futballisták, de átlagemberek is. Gazza egyszer csak megjelent az ugródeszkán, meztelen volt, de betekerte magát vécépapírral, és beugrott. Utána a papír ott lebegett a vízen, Gascoigne teljesen meztelenül kimászott, és elsétált a szobájába. Nála ilyen volt egy átlagos nap. Megtiszteltetés volt, hogy a társa lehettem, ötvenhét alkalommal szerepelt a nemzeti együttesben, és ebből csupán négyszer kapott ki. Bobby Charlton óta ő a legjobb, aki csak megfordult a válogatottban.

– Nem rossz érzés, hogy még nem kértek fel az angol válogatott élére?
– A brit ötkarikás csapat edzője voltam, az volt a legszebb időszakom, az olimpia még nagyobb rendezvény, mint a világbajnokság. Semmit sem bánok, mindent megtettem, ami tőlem tellett.

– Most a West Hamnél vagy, David Moyes segítőjeként. Menedzser nem leszel már?
– Amikor először dolgoztam Moyesszal, alig ismertük egymást, így keresett meg. Igent mondtam. Elképesztően alapos, igazi zseni. Nem zárkózom el a főnöki munkától sem, soha semmi előtt nem csukom be az ajtót.

A teljes interjút elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!