Arsenal: Ödegaard érkezik a Real Madridtól – sajtóhír

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.01.26. 14:23
null
Martin Ödegaard Real Madrid-mezben egy tavaly novemberi spanyol bajnokin (Fotó: AFP)
Egybehangzó brit sajtóértesülések szerint Martin Ödegaard kedden átment az orvosi vizsgálaton az Arsenalnál, és a londoni labdarúgócsapat kölcsönveszi a Real Madrid norvég légiósát.

 

A napokban spanyol sajtóbeszámolók alapján írtunk arról, hogy Martin Ödegaard a neki jutó kevés játéklehetőség miatt a kölcsönadását kérte a Real Madrid vezetőségétől.

Az Arsenal-szálról kedden vezető hírben beszámoló BBC szerint olyannyira közel az egyezség, hogy a 22 éves norvég játékos szombaton már ott lehet az „ágyúsok” soraiban a Manchester United elleni bajnokin. A kölcsönadás időtartamáról nem szól a hír.

Ödegaard nem sokkal a 16. születésnapja után, amolyan „csodagyerekként” 2015 januárjában lett a Real Madrid labdarúgója, és bár abban az évben bemutatkozott a felnőttek között, valójában a második csapat keretéhez tartozott, majd 2017-től kölcsönjátékosként futballozott a holland Heerenveenben és Vitesse-ben.

Az elmúlt idényben stabil spanyol élvonalbeli játékos lett belőle a Real Sociedadban, abban reménykedett, hogy teljesítménye utat nyit számára Madridban is, ám az újabb kölcsönből visszatérve csupán három bajnokin fért be Zinédine Zidane kezdőcsapatába.

A Sociedad ismét szívesen látta volna soraiban, sőt az Ajax érdeklődéséről is lehetett olvasni, azonban a Real Madrid az angol lehetőséget tekintette a leghasznosabbnak.

Ugyancsak az Arsenallal kapcsolatos hír, hogy legkésőbb a nyáron, szerződése lejártakor elhagyja a csapatot Shkodran Mustafi – erről a világbajnok hátvéd édesapja és tanácsadója beszélt a transfermarkt.de oldalnak.

Legfrissebb hírek

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
18 órája

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22

Ez gyors volt: a Nottingham Forest azonnali hatállyal menesztette Ange Postecoglout

Angol labdarúgás
2025.10.18. 16:01

A Chelsea-től is kikapott a Forest, veszélyben Postecoglou állása

Angol labdarúgás
2025.10.18. 15:23

Arteta szerint még hetekig eltarthat Ödegaard felépülése

Angol labdarúgás
2025.10.17. 18:21

Még magasabbra ugrott Szoboszlai értéke, ötmillió euróval többet ér a Liverpool támadója

Légiósok
2025.10.17. 17:21

„Történelmi lépés” – lapunk főszerkesztője a Mokkában beszélt Gyenge Balázs liverpooli feladatáról

Angol labdarúgás
2025.10.17. 14:44
Ezek is érdekelhetik