Arsenal: ausztrál válogatott játékos érkezett kölcsönbe – hivatalos

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.01.22. 12:40
null
Mat Ryan az Arsenalhoz igazolt (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli Arsenal a hivatalos honlapján bejelentette, az idény végéig kölcsönvette Mathew Ryant, a Brighton & Hove Albion 28 éves ausztrál kapusát.

 

Az 59-szeres válogatott futballista 2017-ben szerződött a Brightonba, amelynek színeiben 124 tétmérkőzésen játszott.

Az Arsenalnak azért volt szüksége újabb kapusra, mert a 26 éves Matt Macey a Hibernianhoz szerződött a télen. Mikel Arteta, a londoniak menedzsere így Bernd Lenóra, Rúnar Alex Rúnarssonra és Mat Ryanre számíthat ezen a poszton a tavasszal.

Rúnarsson nemrég, szeptemberben érkezett az Arsenalhoz. Érdekesség, a whoscored.com statisztikája szerint a francia élvonalban az izlandi kapusnak van a legrosszabb védési mutatója (57.8 százalék) a 2018–2019-es idény óta, míg Ryan – aki az ősszel 11 bajnoki meccsen játszott a Brightonban – ugyanebben a kategóriában az utolsó helyen áll a rangsorban a Premier League mostani kiírásában (47.1 százalék).

 

 

 

Legfrissebb hírek

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
2 órája

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
5 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
14 órája

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
20 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
23 órája

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.08.16. 20:30

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
2025.08.16. 15:23
Ezek is érdekelhetik