PL: műteni kell a Leeds német válogatott alapemberét

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.12.08. 14:20
null
Koch a Chelsea elleni meccsen sérült meg (Fotó: AFP)
Műtétre szorul Robin Koch, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Leeds United egyik alapembere – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

Mint az MTI írta, a német védő szombaton, a Chelsea elleni, 3–1-re elveszített idegenbeli bajnoki találkozó elején szenvedett térdsérülést, aminek következtében már a 9. percben lecserélték.

Az újonc klub kedden közölte: a 24 éves védő térde már a csapat bajnoki nyitányán megsérült – a címvédő Liverpool vendégeként maradtak alul 4–3-ra –, de az orvosi stáb gondos kezelésének követően utána a Premier League-ben minden mérkőzésükön végig a pályán tudott lenni. Miként négy alkalommal a német válogatottban is szerepet kapott: októberben egy, míg november közepén hét nap alatt három találkozót játszott végig – emlékeztetett a hírügynökségi beszámoló.

Kiemelték: a Chelsea elleni találkozón egy ütközés következtében további problémák jelentkeztek Koch sérült testrészében, amelyet így már műtéttel orvosolnak.

A Leeds 11 mérkőzésen 14 pontot szerzett, és a 14. helyet foglalja el a Premier League tabelláján – számolt be az MTI.

Legfrissebb hírek

Wirtz szabadrúgásgólt lőtt, a németek javítottak a pozsonyi botlás után

Foci vb 2026
3 órája

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Közel 25 év után távozik posztjáról a Tottenham ügyvezető elnöke

Angol labdarúgás
2025.09.04. 19:56

„Hol van Szoboszlai?” – megosztották a szurkolókat az elképzelt liverpooli kezdőcsapatok

Angol labdarúgás
2025.09.04. 17:28

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Egy Liverpool-szurkolóé a világ legnagyobb futballmez-gyűjteménye – videó

Angol labdarúgás
2025.09.03. 18:05

Szoboszlai Dominikot választották a forduló legjobbjának a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.03. 14:23

Szoboszlai Dominik bekerült a forduló álomcsapatába Alan Shearernél

Angol labdarúgás
2025.09.02. 22:27
Ezek is érdekelhetik