PL: Mi lesz jobb a Brexit után? – Klopp aggódik az angol fociért

MTI, I. SZ.MTI, I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.12.05. 10:35
null
Jürgen Klopp biztos benne, hogy az angol futballnak ártani fognak a Brexit hatásai (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a Brexit miatt változik a játékosok szerződtetésének szabályozása, ami kedvezőtlen hatással lesz az angol futballra.

A szigetországi klubok januártól az Európai Unióból munkavállalási engedély nélkül nem igazolhatnak futballistákat, 18 éven aluli külföldieket pedig egyáltalán nem szerződtethetnek.

„Még mindig várom, hogy valaki elmondja a Brexit első előnyét – fogalmazott a német tréner a Guardianben megjelent kommentárjában. – Mi lesz ténylegesen jobb a Brexit után? Nyilvánvalóan nem az én dolgom ezt megítélni, de mint érintett azért várom a Brexit első igazán pozitív hatását.”

Klopp ugyanakkor emlékeztetett rá, a labdarúgás vezetői mindent elkövettek azért, hogy csökkentsék a hátrányos következményeket, és még rosszabb lenne a helyzet, ha nem küzdöttek volna ezért.

„Michael Edwards (a Liverpool sportigazgatója) részese volt ezeknek a tárgyalásoknak, és a többi klub is keményen harcolt a megoldásért – valamiféle jó, vagy a lehető legjobb megoldásért. Ezek nélkül az egyeztetések nélkül rosszabb lenne a helyzet” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Csaknem hárommillió forintért vették meg Szoboszlai City ellen viselt mezét

Angol labdarúgás
3 órája

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
4 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:09

Az UEFA 2026 nyaráig eltiltotta a Jürgen Kloppot szidalmazó játékvezetőt

Angol labdarúgás
2025.02.28. 15:02

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23

Videó: a Dorog–Újpest MK-meccsen is bemondták Szoboszlai gólját

Angol labdarúgás
2025.02.27. 13:23
Ezek is érdekelhetik