PL: elírták a nevét, hatalmas sztori lehet belőle

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.07. 12:12
null
Kelleher védései is kellettek ahhoz, hogy nyerjen a Liverpool (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Liverpool nagyon magabiztosan nyert a Wolverhampton ellen a Premier League 11. fordulójának vasárnap késő esti mérkőzésén. A hazaiak kapuját Caoimhín Kelleher védte – hibátlanul –, aki csupán második meccsét játszotta a felnőttcsapatban – a Bajnokok Ligája hétközi találkozója után az angol élvonalban is debütált.

 

A 22 éves Caoimhín Kelleher sorozatban másodszor is megóvta a góltól a Liverpool kapuját, a fiatal kapuvédő több nagy védést is bemutatott a mérkőzésen, és úgy tűnik, fényes karrier előtt áll.

Az ír kapus nevét nem árt megjegyezni és nem csak a szurkolóknak, ugyanis az éles szeműek kiszúrhatták, hogy Kelleher nevét helytelenül írták fel a mezére. Nem úgy tűnt azonban, mintha meg lenne sértődve a hiba miatt a kapuvédő, noha elképzelhetjük az arcát, amikor az öltözőben megpillantotta a hőn áhított mezét.

Nem akármilyen sztori lenne, hogyha 10 év múlva úgy emlékeznénk vissza a már világklasszis kapusra, hogy az első Premier League-mérkőzésén helytelenül szerepelt a neve a szerelésén. Azt nem tudni, mi lett a mez sorsa, de egy nap pont a hiba miatt még nagyon sokat érhet a gyűjtőknek.

 


 

Legfrissebb hírek

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
8 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
9 órája

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
20 órája

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
23 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52

Potya gól döntött a rangadón: kikapott a Manchester United az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2025.08.17. 19:25

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
2025.08.17. 17:07

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07
Ezek is érdekelhetik