MU: De Gea sérülése lehetőséget adhat a tehetségnek

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.11.30. 14:40
null
Dean Henderson megkaphatja a lehetőséget az MU-nál a bizonyításra? (Fotó: AFP)
Tüzetesebb orvosi kivizsgálás vár David de Geára, a Manchester United labdarúgócsapatának kapusára.

 

A spanyol válogatott kapus vasárnap, a„vörös ördögök” Southampton elleni,drámai hajrában 3–2-re megnyertbajnokiján szenvedett térdsérülést, ami miatt a félidőben le is kellett cserélni.

Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United menedzsere azóta elmondta, csak remélni tudja, hogy játékosa sérülése nem súlyos.

„Kapott egyet a térdére, remélhetőleg nem nagy a baj, de igazából nem tudom. Hétfőn alaposabban is megvizsgálja őt az orvosi stáb, aztán meglátjuk.”

A lecserélt De Gea helyére Dean Henderson állt be, aki az előző idényben kölcsönben a Sheffield Unitednél védett, meggyőző teljesítményével pedig olyannyira felhívta magára a szakértők figyelmét, hogy a jelenlegi szezon előtt többen már úgy vélekedtek, az MU-nak el kellene engednie az elmúlt években sokat hibázó De Geát, ugyanis a 23 esztendős Henderson jelenti hosszú távon a megoldást.

„Dean jól játszott. Rögtön hallatta a hangját, szervezni próbálta hátulról a játékot. Noha nem kellett nagyot védenie, nála a labda biztonságban van”– vélekedett Solskjaer a Soton elleni mérkőzés után.

Amennyiben a jelenleg első számú spanyol kapus sérülése súlyos, a tehetséges Henderson megkaphatja a lehetőséget, hogy beverekedje magát a Manchester United kezdőjébe.

Az egyszeres angol válogatott játékos a 2019–2020-as kiírásban összesen 36 bajnokin védett a Sheffield United színeiben, ezeken csak 33-szor vették be a kapuját, 13 alkalommal ráadásul gólt sem kapott – ő volt az egyik kulcsszereplője a gárdának, amely újoncként nagy meglepetésre 54 ponttal a kilencedik helyen zárt a bajnokságban, és sokáig versenyben volt az európai kupaindulást érő hatodik pozícióért.

ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ

Southampton–Manchester United 2–3(Bednarek 23., Ward-Prowse 33., ill. B. Fernandes 60., Cavani 74., 93.)

Legfrissebb hírek

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2 órája

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
17 órája

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
19 órája

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
20 órája

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
21 órája

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:08

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22
Ezek is érdekelhetik