Man. City: Guardiola két évvel hosszabbított – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.11.19. 13:55
null
Guardiola marad a Manchester Citynél (Fotó: AFP)
Pep Guardiola menedzser két évvel, 2023 nyaráig meghosszabbította a szerződését a Manchester Cityvel – adta hírül az angol labdarúgóklub a hivatalos honlapján.

 

A 49 éves szakember az FC Barcelonánál (2008–2012) és a Bayern Münchennél (2013–2016) eltöltött évek után 2016-ban vette át a Manchester City irányítását, melynek menedzsereként azóta két bajnoki címet, egy FA-kupát és három Ligakupát nyert. Mostanáig 245 hivatalos mérkőzésen ült az angol csapat kispadján, ebből együttese 181-et megnyert.

Guardiola eddigi megállapodása 2021-ig volt érvényes, ezt hosszabbították meg most a felek további két évvel.

A spanyol szakvezető korábban már többször is elmondta, hogy jól érzi magát Manchesterben, és szeretne hosszú távon a City menedzsere maradni.


Legfrissebb hírek

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
3 órája

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
4 órája

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
5 órája

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
11 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
21 órája

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
22 órája

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:07

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
2025.08.18. 23:05
Ezek is érdekelhetik