Jótékonyság: Mesut Özil is a súlyos beteg Zsombornak gyűjt

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.11.29. 21:39
Az Arsenal német középpályása, Mesut Özil a hivatalos Instagram-oldalán osztott meg egy felhívást, amelyben arra kéri követőit, segítsenek a gerinc eredetű izomsorvadásban (SMA) szenvedő Zsombornak. A kisfiú történetéről korábban már a Nemzeti Sport Online-on is beszámoltunk, akkor a magyar válogatott kapusa, Gulácsi Péter 25 millió forintos felajánlása kapcsán.

Ahhoz, hogy Zsombor meggyógyuljon, az egyik legdrágább gyógymódra, a 730 millió forintba kerülő Zolgensma génterápiára lenne szükség – a korábbi hírek szerint már 250 millió felett jár az összegyűjtött összeg.

„Mind tudjuk, hogy a világot jobbá tenni nem egyszemélyes feladat. Kezdjük azzal, hogy segítünk ennek a kisfiúnak. Minden felajánlás számít” – olvasható az Özil által közzétett posztban.

Legfrissebb hírek

„Az idény végén fogunk majd beszélni erről” – Gulácsi az NS-nek a távozását firtató sajtóhírekről

Német labdarúgás
2025.04.12. 09:43

Megvan Lőw második győzelme a lipcsei kispadon – Gulácsi bravúrja is kellett hozzá

Német labdarúgás
2025.04.11. 22:25

Gulácsi a top tízben, de Pécsi Ármin is előkelő helyen egy statisztikai mutatóban

Minden más foci
2025.04.09. 11:08

Lőw Zsolt a győztes bajnoki bemutatkozás után: „Van még hová fejlődni”

Német labdarúgás
2025.04.06. 08:02

Egy piros lap, két kapushiba, négy gól – Lőw Zsolt megnyerte első bajnokiját a Leipzig vezetőedzőjeként

Német labdarúgás
2025.04.05. 17:29

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Olvasóink visszatennék a kapuba Gulácsi Pétert – kérdés, védhet-e

Magyar válogatott
2025.03.20. 13:08

Gulácsi remek teljesítménye fejfájást okozhat a lipcsei vezetőknek – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.18. 09:35
Ezek is érdekelhetik