Tottenham: Bale nem ugyanaz, mint hét éve volt – Mourinho

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.10.31. 13:50
null
Gareth Bale Mourinho szerint is megváltozott, de ebben semmi meglepő sincs (Fotó: AFP)
José Mourinho vezetőedző figyelmeztette a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának szurkolóit, hogy ne ugyanazt a Gareth Bale-t várják, aki hét évvel ezelőtt távozott a klubtól – számolt be az MTI.

A portugál szakvezető úgy fogalmazott, a walesi csatár nem lehet ugyanaz a robbanékony futballista, aki hét évvel ezelőtt elhagyta a londoni együttest.

„Hét év nagy idő. A világon melyik játékos lenne ugyanaz, mint hét évvel ezelőtt? Néha nem jobbak vagy rosszabbak, csak különbözőek" – idézte Mourinhót a Magyar Távirati Iroda. Hozzátette, Cristiano Ronaldo és Lionel Messi például más pozícióban, a pálya más területein szerepel, és más a feladatkörük is, mint hét esztendeje.

Az MTI emlékeztetett, Gareth Bale 2013-ban – akkor világcsúcsot jelentő – 100.8 millió euróért igazolt a Real Madridhoz, ahol 2022-ben jár le a szerződése, de mivel Zinédine Zidane vezetőedző nem tartott rá igényt, kölcsönadták korábbi klubjának. A csatár előbb sérüléssel bajlódott, ezért a mostani idényben még csak három mérkőzésen lépett pályára a Tottenhamben.

„Keményen dolgozik, fejlődik, és amióta felépült, egyetlen edzést sem hagyott ki” – szögezte le Mourinho. A vezetőedző szerint Bale még nem tud kilencven percet futballozni, a nagy intenzitású játék még nehézséget okoz számára, de ez hamarosan megváltozik – írta a hírügynökség.

Legfrissebb hírek

Fontos pontokat hullajtott el a City a Soton vendégeként; Watkins klubrekorder lett, Kerkezék rovására

Angol labdarúgás
10 órája

Szinte tét nélküli, mégis fontos meccs vár Kerkez Milosra

Angol labdarúgás
21 órája

„Ha távozni akar, a feltételek egyértelműek” – a Fenerbahce ragaszkodna Mourinhóhoz

Minden más foci
2025.05.09. 19:15

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
2025.05.09. 12:35

Premier League: a West Hamnél köthet ki a volt Arsenal-kapus – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.08. 16:05

Először működik közre Premier League-meccsen a magyar származású játékvezető

Angol labdarúgás
2025.05.07. 08:52

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
2025.05.05. 23:00
Ezek is érdekelhetik