PL: Mitrovics egy büntetőt kihagyott, egyet összehozott, iksz a Sheffield–Fulhamen

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.10.18. 15:01
null
Alekszandar Mitrovics foghatja a fejét: rajta úszott el a Fulham első bajnoki sikere (Fotó: AFP)
Az első győzelem továbbra is várat magára, az első pont viszont megvan – mind a Fulham, mind a Sheffield United számára. A két csapat Sheffieldben játszott 1–1-es döntetlent egymással az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 5. fordulójában.

Csak a Manchester United otthonában, azaz Old Traffordon rosszabb a londoni klubok összesített mérlege, mint a Sheffield United stadionjában, a Bramall Lane-en. A fővárosi csapatok konkrétan 65 százalékos vereségmutatóval rendelkeznek azóta, hogy a Premier League elindult (23 meccsen 15 nullázás).

A Fulhamre nézve ennél is rosszabbul festett, hogy a londoniak a legutóbbi tíz vendégjátékukból tizet elbuktak a Sheffield United vendégeként. Igaz, ez a Sheffield a 2020–2021-es kiírásban eddig nem épp azt az arcát mutatta, amit az előző évad újoncaként láttunk tőle. Négy forduló után pont nélkül a tabella utolsó előtti helyén szerénykedett Chris Wilder együttese. Csak a Fulham állt mögöttük…

A második félidőben mégis úgy tűnt, hogy Scott Parker csapata szerezheti meg a győzelmet: az 57. percben Alekszandar Mitrovics végezhetett el tizenegyest, ám a szerb válogatott támadó kihagyta azt – a legutóbbi tízből ez már a negyedik elhibázott büntetője volt.

A 77. percben jött azonbanAdemola Lookman, aki megszerezte a vezetést a Fulhamnek. Ám a Sheffieldnek volt válasza – Mitrovics hathatós közreműködése mellett. A 85. percben a videobíró segítségével tizenegyeshez jutott a hazai együttes, a büntetőterületen belül épp a szerb csatár volt szabálytalan.

A 34 esztendős Billy Sharp nem hibázott, az előző évadban a nemzetközi kupaindulásért küzdő Sheffield United megmentette az egyik pontot – cserébe mindkét csapat idénybeli első sikere tovább várat magára (1–1).

ANGOL PREMIER LEAGUE
5. FORDULÓ
Tottenham Hotspur–West Ham United 3–3
(Szon Hung Min 1., Kane 8., 16., ill. Balbuena 82., D. Sánchez 85. – öngól, Lanzini 90+4.)
Crystal Palace–Brighton 1–1
(Zaha 19. – 11-esből, Mac Allister 90.)
Sheffield United–Fulham 1–1
(Sharp 85. – 11-esből, ill. Lookman 77.)
KÉSŐBB
20.15: Leicester City–Aston Villa (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Everton 5 4 1 14–7 +7 13
2. Liverpool 5 3 1 1 13–13 0 10
3. Aston Villa 3 3 11–2 +9 9
4. Leicester City 4 3 1 12–7 +5 9
5. Arsenal 5 3 2 8–6 +2 9
6. Tottenham 5 2 2 1 15–8 +7 8
7. Chelsea 5 2 2 1 13–9 +4 8
8. West Ham 5 2 1 2 11–7 +4 7
9. Leeds United 4 2 1 1 9–8 +1 7
10. Manchester City 4 2 1 1 7–7 0 7
11. Southampton 5 2 1 2 8–9 –1 7
12. Newcastle 5 2 1 2 7–9 –2 7
13. Crystal Palace 5 2 1 2 6–8 –2 7
14. Manchester United 4 2 2 9–12 –3 6
15. Wolverhampton 4 2 2 4–7 –3 6
16. Brighton & Hove Albion 5 1 1 3 9–11 –2 4
17. Sheffield United 5 1 4 2–7 –5 1
18. West Brom 4 1 3 5–13 –8 1
19. Fulham 5 1 4 4–12 –8 1
20. Burnley 3 3 3–8 –5 0

 

Legfrissebb hírek

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
6 órája

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
10 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
11 órája

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
Tegnap, 15:31

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47
Ezek is érdekelhetik