PL: Guardiola szerint hátrányt szenvednek a meccsnaptár miatt

MTI (Közzétette: M. D.)MTI (Közzétette: M. D.)
Vágólapra másolva!
2020.10.23. 17:28
null
Pep Guardiola nem győzi felkészíteni a csapatát az újabb és újabb mérkőzésekre (Fotó: AFP)
A Manchester Cityt irányító Josep Guardiola őrültnek nevezte a mérkőzésnaptárt, amely miatt szerinte hátrányt szenvednek a nemzetközi kupaküzdelmekben is érintett labdarúgócsapatok.


A katalán szakember pénteken adott hangot nemtetszésének, mondván a játékosoknak túl kevés idejük van a regenerálódásra.

„Egyértelmű, hogy nagyon nehéz a bajnokság, mert másoknak hét-nyolc napjuk van felkészülni” – fogalmazott Guardiola csapata sajtótájékoztatóján.

Hozzátette, minden más, európai kupában szereplő együttes ugyanezzel a problémával küzd, vélhetően más menedzserek is akkora bajban vannak a csapatkijelöléssel, mint ő.

„Szombat kora délután játszunk, de még nem tudom, kik lesznek a keretben” – jelentette ki a vezetőedző, aki ugyanakkor közölte, szeretnének trófeákért küzdeni a mostani idényben is.

A koronavírus-járvány miatt elhúzódó előző szezon hozományaként a csapatok csak szeptemberben tudták elkezdeni a mostani kiírást, a nemzetközi sorozatok főtáblás küzdelmei pedig csak ezen a héten indultak. Mindez azt jelenti, hogy a feszített menetrend miatt minden forduló között Bajnokok Ligája-szereplés vár a Cityre egészen a novemberi válogatott szünetig.

A tabellán 11. manchesteriek szombaton a West Ham United otthonába látogatnak a Premier League-ben.

ANGOL PREMIER LEAGUE
6. FORDULÓ
Szombat, 13.30:
West Ham United–Manchester City (Tv: Digi Sport1)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Everton54114–7+713
2. Aston Villa4412–2+1012
3. Liverpool531113–13010
4. Leicester City53212–8+49
5. Arsenal5328–6+29
6. Wolverhampton5325–7–29
7. Tottenham522115–8+78
8. Chelsea522113–9+48
9. West Ham521211–7+47
10. Leeds United52129–907
11. Manchester City42117–707
12. Southampton52128–9–17
13. Newcastle52127–9–27
14. Crystal Palace52126–8–27
15. Manchester United4229–12–36
16. Brighton & Hove Albion51139–11–24
17. West Brom5235–13–82
18. Burnley4133–8–51
19. Sheffield United5142–7–51
20. Fulham5144–12–81
Legfrissebb hírek

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
51 perce

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
3 órája

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
8 órája

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
22 órája

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06
Ezek is érdekelhetik