PL: a másodosztályból igazolt a listavezető – hivatalos

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.10.05. 10:33
null
Ben Godfrey a Norwichnak fordított hátat a liverpooliak hívására (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Everton bejelentette a Norwichban nevelkedett Ben Godfrey szerződtetését.

 

A liverpooli klub nem hozta nyilvánosságra, hogy mennyi pénzt fizetett a 22 éves, utánpótlás-válogatott középső védőért. A Transfermarkt szerint 27.5 millió fontos üzletről lehet szó.

Godfrey az angol másodosztály első három fordulójában a lehetséges 270 percből végig a pályán volt. A Derby County elleni hétvégi mérkőzésen viszont már a keretbe sem került be, ebből lehetett gyanítani, hogy távozni fog.

A védő 2016 óta szerepelt a Norwichnál, az előző idényben 30 PL-meccsen kapott lehetőséget.

Carlo Ancelotti csapata némi meglepetésre négy forduló után az angol bajnokság első helyén áll, miután mind a négy meccsét megnyerte az új idényben.

Legfrissebb hírek

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
5 órája

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
6 órája

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
7 órája

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:48

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
Tegnap, 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:36

Európa-liga-győztes edző érkezett a Ferencváros kupaellenfeléhez – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:28

Elküldték a Ferencváros El-ellenfelének edzőjét – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:50
Ezek is érdekelhetik