Arsenal: elképesztő hűségbónuszt fizetett ki a klub Özilnek

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2020.10.13. 09:34
null
Özilnek 8 millió fontos hűségbónuszt fizetett az Arsenal (Fotó: AFP)
Nyolcmillió fontos, átszámítva nagyjából 3.1 milliárd forintos hűségbónuszt fizetett ki Mesut Özilnek az Arsenal augusztusban – számolt be róla a The Athletic.

Habár Mesut Özil, az Arsenal 92-szeres német válogatott játékosa március óta nem lépett pályára a klub színeiben, és még az Európa-liga-keretbe sem nevezték, a klub 8 millió fontos, átszámítva nagyjából 3.1 milliárd forintos hűségbónuszt fizetett ki a középpályásnak augusztusban – számolt be róla a The Athletic.

A 31 éves középpályás – aki 2013 óta az „ágyúsok” játékosa – Mikel Arteta kinevezése után minden mérkőzésen lehetőséget kapott, azonban a koronavírus-járvány okozta leállást követően még egyetlen percet sem játszott a londoni klubban. A spanyol menedzser korábban így nyilatkozott Özil helyzetéről.

„A csapat fejlődik, látható az a szint, amit eddig már elért, de változatlanul előre akarunk lépni, jobban játszani, ezért azokat a futballistákat válogatom be, akik véleményem szerint jobb kondícióban vannak. Nemcsak Mesutnak, hanem másoknak is nehéz dolguk van, ha be akarnak kerülni a csapatba.”

Habár szeptember elején a török sajtó arról írt, hogy a szaúdi al-Naszr minden követ megmozgat Özil átigazolása érdekében, a középpályás akkor a brit médiában azt nyilatkozta, biztos, hogy szerződésének lejártáig az Arsenalnál marad – és nem is váltott klubot az átigazolási időszak zártával.

Legfrissebb hírek

Korábbi Manchester United-játékos lett az Arsenal másodedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
8 órája

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57

Gyökeres változás a fine art helyett: ez lesz az Arsenal éve?

Angol labdarúgás
2025.07.03. 17:45

„A mosolyodat, a játék iránti szeretetedet sosem feledjük” – Szoboszlai elbúcsúzott Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.03. 16:34
Ezek is érdekelhetik