Tottenham: „Gareth még mindig imádja a Spurst” – Bale visszatérhet

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.16. 08:18
null
Gareth Bale visszatérhet a Tottenhamhez (Fotó: AFP)
A BBC beszámolója szerint Gareth Bale hamarosan visszatérhet a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatához, ráadásul a walesi támadó mellett egy másik Real Madrid-játékos, Sergio Reguilón megszerzése is képben van José Mourinho együttesénél.


Gareth Bale 2013-ban világrekordot jelentő 85 millió fontért (100 millió euróért) szerződött a Tottenhamből a Real Madridba, a BBC szerint pedig most elképzelhető, hogy a 31 éves támadó ellentétes utat bejárva visszatér az angol csapathoz.

„Gareth még mindig imádja a Spurst. Az az a hely, ahol lenni szeretne” – mondta a BBC Sport Walesnek Jonathan Barnett, Bale ügynöke.

A 85-szörös walesi válogatott klasszis 2007 és 2013 között 203 mérkőzésen lépett pályára a londoni együttesben, mérlege 56 gól és 58 gólpassz volt.

A beszámoló szerint José Mourinho csapata Bale mellett egy másik Real Madrid-játékost, Sergio Reguilónt is szerződtetné. A 23 éves balhátvéd az előző idényt kölcsönben a Sevillánál töltötte, összesen 38 mérkőzésen három gólt szerzett és öt gólpasszt osztott ki, valamint részese volt az Európa-liga-győzelemnek is.

A BBC és a The Telegraph egyaránt arról ír, hogy Bale még a – Jadon Sancho által kikosarazott – Manchester Unitednél is képben van, ám jelen állás szerint, elsősorban az érzelmi kötődés miatt a Spurs van előnyösebb helyzetben. A Telegraph beszámolója szerint a Tottenham Dele Allit is bevonná az üzletbe, így elképzelhető, hogy a 24 éves angol középpályás a királyi gárdában folytatja a pályafutását.

Legfrissebb hírek

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Real Madrid: világrekord költségvetés, világverő csapat?

Spanyol labdarúgás
2025.07.25. 11:01

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Nyolcmilliárd euróval a világ tetején a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.07.19. 11:36

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42
Ezek is érdekelhetik