PL: David Moyes otthonról irányítja a West Ham csapatát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.26. 11:26
null
A menedzsernek és két játékosának, Issa Diopnak és Josh Cullennek kedden kellett karanténba vonulni (Fotó: AFP)
David Moyes menedzser az otthonából irányítja a West Ham United labdarúgócsapatát az angol élvonal vasárnapi játéknapján, mert megfertőződött a koronavírussal.

 

Moyesnak, valamint két játékosának, Issa Diopnak és Josh Cullennek kedden kellett karanténba vonulni, miután pozitív lett a teszteredményük. Továbbra is mind a hárman tünetmentesek.

A Hull City elleni Ligakupa-mérkőzésen Alan Irvine másodedző vezette 5–1-es sikerre a londoni együttest, vasárnap, a Wolverhampton Wanderers elleni bajnokin már ismét Moyes irányít.

Irvine elmondása szerint kollégája folyamatosan elérhető lesz, hogy minden döntést meghozhasson a mérkőzés során.

„Minden, amit teszünk, elsősorban rajta keresztül fut át, ő dönt mindenről. Én a hírnök leszek, ugyanúgy, mint most” – mondta a pályaedző.

Hozzátette, Moyes frusztrált, amiért nem lehet a csapat mellett, de megérti a helyzetet.

ANGOL PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ
13.30:
Brighton & Hove Albion–Manchester United (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!
16.00: Crystal Palace–Everton (Tv: Digi Sport1)
18.30: West Bromwich Albion–Chelsea (Tv: Spíler1)
21.00: Burnley–Southampton (Tv: Spíler1)
VASÁRNAP
13.00: Sheffield United–Leeds United (Tv: Spíler1)
15.00: Tottenham Hotspur–Newcastle United (Tv: Digi Sport1)
17.30: Manchester City–Leicester City (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
20.00: West Ham United–Wolverhampton Wanderers (Tv: Spíler1)
HÉTFŐ
18.45: Fulham–Aston Villa (Tv: Spíler1)
21.00: Liverpool–Arsenal (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Leicester City 2 2 7–2 +5 6
2. Everton 2 2 6–2 +4 6
3. Arsenal 2 2 5–1 +4 6
4. Liverpool 2 2 6–3 +3 6
5. Crystal Palace 2 2 4–1 +3 6
6. Tottenham 2 1 1 5–3 +2 3
7. Manchester City 1 1 3–1 +2 3
8. Brighton & Hove Albion 2 1 1 4–3 +1 3
9. Aston Villa 1 1 1–0 +1 3
10. Leeds United 2 1 1 7–7 0 3
11. Wolverhampton 2 1 1 3–3 0 3
11. Chelsea 2 1 1 3–3 0 3
13. Newcastle 2 1 1 2–3 –1 3
14. Burnley 1 1 2–4 –2 0
15. Manchester United 1 1 1–3 –2 0
16. West Ham United 2 2 1–4 –3 0
17. Sheffield United 2 2 0–3 –3 0
18. Fulham 2 2 3–7 –4 0
19. Southampton 2 2 2–6 –4 0
20. West Bromwich Albion 2 2 2–8 –6 0
Legfrissebb hírek

Az AC Milantól szerződtetett védőt a Newcastle

Angol labdarúgás
6 órája

Kölcsönadta Grealisht a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
11 órája

Isak döntött: a Liverpoolhoz akar igazolni

Angol labdarúgás
15 órája

Új támadótrió, de vajon beválik? Így állhat fel az új idényben a Manchester United

Minden más foci
18 órája

Manchesteri felmentősereg – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.11. 22:52

Ez a transzfer már összejön, a Milantól igazol a Newcastle

Angol labdarúgás
2025.08.09. 18:56

Újabb keresztszalag-szakadás, ezúttal a Chelsea kulcsembere dőlt ki

Angol labdarúgás
2025.08.08. 10:24

Tíz év után távozik a West Ham támadója – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.07. 13:05
Ezek is érdekelhetik