PL: Angliában folytatja a PSG kapusa – hivatalos

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2020.09.09. 21:32
null
Areola az előző idényben a Real Madrid kapuját védte – ezúttal Angliában bizonyíthat (Fotó: AFP)
Az angol Premier League-ben szereplő Fulham FC a hivatalos honlapján jelentette be Alphonse Areola érkezését. A Paris Saint-Germain kapusa egyéves kölcsönben folytatja a londoniaknál, és ha beválik, az angolok végleg meg is szerezhetik a játékjogát.


A háromszoros francia válogatott, 2018-ban világbajnok kapus a PSG saját nevelésű játékosa. 2013-ban került fel az első csapatba, amelyben azóta 103 mérkőzésen lépett pályára – ezekből 53-at kapott gól nélkül hozott le. Párizsi éveit többször szakította meg kölcsönszerződés: egy-egy idényre volt már a Lens, a Bastia, a Villarreal, az elmúlt évben pedig a Real Madrid játékosa is.

A francia válogatott keretébe 2015 derekán került be először, de első pályára lépésére egészen 2019. június 6-ig várnia kellett: egy Bolívia ellen 2–0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen védhette először nemzeti csapata kapuját, s azóta két Nemzetek Ligája-meccsen is játszott.

Card

Legfrissebb hírek

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Csodás érzés nyerni, pláne, hogy előzetesen senki sem hitt bennünk – Cole Palmer

Klub-vb
2025.07.14. 00:12

Hármat rúgott a PSG-nek, a Chelsea lett a klubvilágbajnok!

Klub-vb
2025.07.13. 23:19

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42

Tökéletes idényzárás előtt a PSG

Klub-vb
2025.07.13. 08:39

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
2025.07.12. 21:47

A Puskás Akadémia tehetsége Wolfsburgba szerződött

Német labdarúgás
2025.07.11. 15:35

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.07.10. 23:30
Ezek is érdekelhetik