Chelsea: Sohasem játszottam még három, ilyen nagydarab védő ellen – Werner

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2020.09.15. 08:55
null
Werner megszenvedett a Brighton védőivel (Fotó: AFP)
Mint arról korábban beszámoltunk, a Chelsea 3–1-re legyőzte a Brightont az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 1. fordulójában. A mérkőzést követően Timo Werner, a londoniak új szerzeménye a Sky Sportsnak nyilatkozott arról, mi a különbség a Premier League és a Bundesliga között.


Habár gólt nem szerzett, egy tizenegyest kiharcolt Timo Werner első tétmeccsén a Chelsea színeiben, a Brighton ellen 3–1-re megnyert bajnoki mérkőzésen. A lefújást követően az 53 millió euróért igazolt csatár elmondta, még sosem játszott fizikailag ennyire erős védősor ellen.

„A Premier League más: még soha életemben nem játszottam három, ilyen magas, nagydarab védő ellen. A mérkőzés számomra élvezetes volt, főleg az első félidőben, hiszen rengeteg területem nyílt, ahol ki tudtam bújni a védők szorításából. Boldog vagyok, hogy itt lehetek” – nyilatkozta a lefújás után a német támadó.

Card

ANGOL PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ
BRIGHTON & HOVE ALBION–CHELSEA 1–3 (0–1)
Falmer,
AmEx Stadion.Vezette:Pawson
BRIGHTON:Ryan – White (Gross, 79.), Dunk, Webster – Lamptey, Alzate (Dzsahanbahs, 79.), Bissouma, March – Lallana (Connolly, 45.) – Trossard, Maupay.Vezetőedző:Graham Potter
CHELSEA:Kepa – James, Zouma, Christensen, M. Alonso – Jorginho (Azpilicueta, 85.), Kanté, Loftus-Cheek (Barkley, 61.) – Havertz (Hudson-Odoi, 80.), Werner, Mount.Vezetőedző:Frank Lampard
Gólszerző:Trossard (54.), ill. Jorginho (23. – 11-esből), James (56.), Zouma (66.)

Legfrissebb hírek

Florian Wirtz klubrekordot jelentő összegért a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
4 órája

Kerkez Milos lehet a Premier League legjobb fiatalja

Angol labdarúgás
2025.06.19. 11:49

Hosszú eltiltás várhat a doppingolással vádolt Chelsea-szélsőre

Angol labdarúgás
2025.06.18. 18:58

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21

Megújul az ETO arculata, itt az új címer!

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 16:10

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Az európai futballpiac 38 milliárd eurót generált a 2023–2024-es idényben

Minden más foci
2025.06.12. 09:25
Ezek is érdekelhetik