Angol Ligakupa: a Liverpool hetet vágott, kiszenvedte a City

Vágólapra másolva!
2020.09.24. 22:41
null
A Liverpool hétszer vette be a Lincoln City kapuját (Fotó: AFP)
Nagy Ádám klubja, az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Bristol City nem jutott be a Ligakupa legjobb 16 csapata közé, mivel otthon 3–0-ra kikapott az élvonalbeli Aston Villától. A magyar válogatott középpályás végigjátszotta az előző kiírás döntőse elleni összecsapást.

 

Az Aston Villát márciusban 2–1-re legyőző Manchester City Foden nagyszerű indítása után Delap góljával hamar vezetést szerzett a Bournemouth ellen, ám a másodosztályú együttes Surridge találatával gyorsan válaszolni tudott. A címvédő óriási mezőnyfölénye (73 százalékos labdabirtoklás, 19–3 a lövések száma) a 75. percben érett újabb góllá, ezúttal Foden volt a befejező, ezzel pedig továbbment a City (2–1).

A Liverpool nem bízta a véletlenre a továbbjutást, Shaqiri parádés szabadrúgásával már a 9. percben vezetett, majd Minamino óriási gólja után a 19 éves Curtis Jones duplázott rövid időn belül – és még mindig csak a 36. percben jártunk, amikor negyedszer is a bal felsőben volt a labda (0–4).

A fordulást követően 17 másodperc kellett az újabb vendéggólhoz, Minamino passzolta be a kipattanót, majd a harmadosztályú Lincoln is megvillant kétszer, közben azért Grujics is gondoskodott a liverpooli utánpótlásról, a végeredményt pedig Origi állította be (2–7).

ANGOL LIGAKUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Bristol City (II)–Aston Villa 0–3
Lincoln City (III)–Liverpool 2–7
Manchester City–AFC Bournemouth (II) 2–1

A NYOLCADDÖNTŐBEN
Liverpool–Arsenal
Burnley–Manchester City
Brentford (II.)–Fulham
Everton–West Ham United
Aston Villa–Stoke City (II.)
Leyton Orient (IV.)/Tottenham Hotspur–Chelsea
Newport County (IV.)–Newcastle United
Brighton & Hove Albion–Manchester United

Legfrissebb hírek

Nem került közelebb a Serie A-hoz Nagy Ádám és csapata

Olasz labdarúgás
9 órája

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

„Miért nem FIFA-játékvezetőt küldtek?” – tiltakozást nyújtott be az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.05.26. 09:01

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53
Ezek is érdekelhetik