PL: a klubok leszavazták, nem lesz öt csere az új idényben – sajtóhír

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.08.06. 15:19
null
A Premier League-csapatok szerint túl nagy előny volt a nagyok számára az öt csere (Fotó: AFP)
A BBC Sport beszámolója szerint a Premier League 2020–2021-es idényében nem alkalmazzák majd az öt csere lehetőségét biztosító szabályt, miután a klubok többsége ellene voksolt.

A Premier League-klubok csütörtökön egyeztettek az új idényre vonatkozó rendkívüli szabályokról, intézkedésekről. Az angol szövetség (FA), illetve a labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) is úgy fogalmazott korábban, a klubokra bízzák a döntést, hogy a következő évadban is alkalmazni szeretnék-e az öt cseréről szóló szabályt, vagy visszatérnek a háromcserés rendszerhez.

A The Athletic már ekkor emlékeztetett rá, hogy Angliában korábban kifejezetten megosztó volt a kérdés, s bár a Premier League-gárdák többsége elfogadta – így aztán az angol élvonalban is alkalmazták –, az Aston Villa, az AFC Bournemouth, a Sheffield United és a West Ham United sokáig a szabály ellen érvelt. A csapatok szerint az öt változtatás lehetősége a nagy együttesek számára jelent előnyt, mivel az ő keretük mélyebb, több hasonló kvalitású játékosuk lehet.

A csütörtöki megbeszélésen – a BBC beszámolója szerint – ismét így érvelt a csapatvezetők jelentős része, azzal a különbséggel, hogy ezúttal már többségbe is tudtak kerülni az öt cserét ellenzők.

Az FA még nem közölte a hivatalos döntést, ám mindez már csak formalitásnak tűnik.

Legfrissebb hírek

Három forduló kellett a Premier League első edzőváltásához – hivatalos

Angol labdarúgás
49 perce

Toni Kroos keményen kritizálta Alexander Isakot

Angol labdarúgás
11 órája

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
15 órája

A Tottenham nem eladó – közleményt adott ki a klub, miután több ajánlat is befutott

Angol labdarúgás
20 órája

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50
Ezek is érdekelhetik