MU: hosszabbított a balhátvéd; megvan a távozó új klubja

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.08.04. 19:47
A Manchester United labdarúgócsapata a hivatalos oldalán közölte, hogy Brandon Williams 2024-ig meghosszabbította szerződését a klubbal.

A 20. életévét szeptemberben betöltő angol utánpótlás-válogatott balhátvéd az előző idényben lett állandó tagja a felnőttcsapatnak, a bajnokságban 17 mérkőzésen, összesen 39 tétmeccsen szavazott neki bizalmat Ole Gunnar Solskjaer.

„Újabb olyan pillanathoz érkeztem, amelyre igazán büszke lehetek. Hétéves korom óta itt vagyok, egy álmom vált valóra azzal, hogy a felnőttekhez kerültem. Rengeteg munka van abban, hogy elértem eddig a pontig, sokat tanultam Solskjaertől ebben az idényben, és szeretném meghálálni a bizalmát. Tisztában vagyok vele, hogy a klubnál mindenki keményen dolgozik a sikerért, izgatottsággal tölt el, hogy én is a részese lehetek ennek az elkövetkezendő években” – mondta Williams, akinek új szerződése 4+1 évre szól.


Szintén az MU-val kapcsolatos hír, hogy a július elején, szerződése lejártával távozó Angel Gomes aláírt új csapatához, a Lille-hez, amely rögtön kölcsönadta a 19 éves középpályást a portugál Boavistának. Angel Gomes a manchesteriek utánpótlásából került fel 2018 nyarán a felnőttcsapatba, ám ott csupán tíz tétmérkőzésen léphetett pályára.

Legfrissebb hírek

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.26. 06:46

El-döntő: az UEFA bocsánatot kért a kevés érem miatt

Európa-liga
2025.05.23. 10:58

Négy Spurs-játékos került be az Európa-ligában az idény csapatába, az MU-t két futballista képviseli

Európa-liga
2025.05.22. 21:03

Postecoglounak sikert hozott a 100. meccse a Tottenhammel

Európa-liga
2025.05.22. 12:45

A FourFourTwo szerint a Liverpool részéről pénzkidobás lenne Wirtz szerződtetése

Angol labdarúgás
2025.05.22. 12:24

„Győztes vagyok, haver” – így látta az El-döntőt a brit sajtó

Európa-liga
2025.05.22. 11:53
Ezek is érdekelhetik