Manchester City: nem hosszabbít a spanyol tehetség

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.06. 22:19
null
A Barca által csábított Eric García szerződése jövőre lejár az angol csapatnál, ingyen távozhat (Fotó: AFP)
Eric García nem hosszabbítja meg a jövő nyáron lejáró szerződését a Manchester Cityvel, így a 19 éves spanyol labdarúgó jövőre ingyen távozhat a klubtól.

 

Ezt a gárda spanyol vezetőedzője, Josep Guardiola jelentette be csütörtökön, a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő előtti napon rendezett sajtótájékoztatón.

„Közölte velünk, hogy nem akarja meghosszabbítani a Manchester Cityvel kötött szerződését, amelyből még egy év van hátra. Szerettük volna, ha velünk marad, és új szerződést tudunk vele kötni, de ezek szerint ő más klubban akar játszani” – nyilatkozta Guardiola a Real Madrid elleni találkozó előtt egy nappal.

A két együttes pénteken 21 órától játssza a BL-nyolcaddöntő manchesteri visszavágóját, amelyet a házigazda City 2–1-es előnnyel vár.

Spanyol sajtóhírek szerint Eric Garcíát nevelőklubja, az FC Barcelona kereste meg, ahonnan 2017-ben szerződtették a manchesteriek. A középhátvéd a 2019–2020-as szezonban lett az első keret tagja, 24 tétmérkőzésen lépett pályára. A júniusi újrakezdést követően csak három bajnoki mérkőzést hagyott ki, ebből kettőt sérülés miatt.

A City szerdán jelentette be Nathan Aké szerződtetését, a holland belső védőért angol sajtóhírek szerint 40 millió fontot (15.4 milliárd forintot) fizettek a Bournemouth-nak.

A német Leroy Sané személyében rutinos játékos hagyta el idén nyáron a Manchester Cityt – a 25 éves szélső a Bayern Münchenhez igazolt –, miközben az angol sajtóban több név is szerepel a lehetséges érkezők között. A Sky Sports úgy tudja, hogy a Manchester Citynél a 29 éves szenegáli belső védő, Kalidou Koulibaly (Napoli), illetve a 22 éves argentin csatár, Lautaro Martínez (Internazionale) is a kiszemeltek között van, miként a 20 éves portugál irányító, Joao Félix (Atlético Madrid) is.

Legfrissebb hírek

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Szerződést hosszabbított csapatkapitányával a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 20:46

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Nyolcmilliárd euróval a világ tetején a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.07.19. 11:36

Erste Liga: hosszabbított KHL-bajnokával a DEAC

Jégkorong
2025.07.17. 10:03
Ezek is érdekelhetik