Liverpool: megállapodtak a Bayern játékosával – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2020.08.16. 14:04
null
Thiago Alcántara Angliába igazol? (Fotó: AFP)
Egybehangzó sajtóértesülések szerint a Liverpool megállapodott Thiago Alcántarával, a Bayern München labdarúgójával.

 

Mohamed Bouhafsi sportújságíró mellett több brit portál is arról cikkez, hogy a spanyol válogatott középpályás szóban már megegyezett a „vörösökkel”, ennek értelmében négyéves szerződést ír majd alá Jürgen Klopp alakulatához.

Thiago Alcántara a hírek szerint a Bayern München Barcelona elleni (8–2) BL-negyeddöntője után elárulta a csapattársainak, hogy az angol bajnoknál folytatja pályafutását. Bouhafsi ezzel kapcsolatban hozzáteszi, hogy a 29 esztendős játékos már lakást is talált Liverpoolban. Az RMC Sport munkatársa úgy tudja, hogy bár a két klub még nem állapodott meg, közelednek az álláspontok, s minden bizonnyal napokon belül létrejön az üzlet, melynek eredményeként Thiago a Bayern Münchentől a Liverpoolhoz igazol.

A középpályás az idényben összesen 38 mérkőzésen lépett pályára a bajorok színeiben, ezeken háromszor volt eredményes, emellett kiosztott két gólpasszt is. Értékét a transfermarkt.de piaci portál 48 millió euróra becsüli.

Legfrissebb hírek

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
10 órája

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
14 órája

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
21 órája

Musialát hamarosan megműtik Münchenben

Klub-vb
2025.07.06. 16:12

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43

„Ritkán voltam ennyire dühös a félidőben” – Vincent Kompany Musiala sérülése után

Klub-vb
2025.07.06. 09:39

Musialának eltört a szárkapocscsontja, legalább négy hónapos kihagyás vár rá

Klub-vb
2025.07.06. 08:36

Musiala súlyos sérülést szenvedett, Müller elköszönt: kiesett a Bayern München

Klub-vb
2025.07.05. 19:55
Ezek is érdekelhetik