Spurs: „Gyönyörű volt” – Mourinho Szon és Lloris balhéjáról

Vágólapra másolva!
2020.07.07. 09:09
null
Mourinho nem verte nagy dobra Szon és Llrois vitáját (Fotó: AFP)
Gyönyörűnek nevezte a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának menedzsere, José Mourinho játékosainak, Szon Hung Minnek és Hugo Llorisnak a hétfő esti, Everton elleni mérkőzés félidejében történt balhéját.

Mint beszámoltunk róla, a Tottenham két játékosa, Szon Hung Min és Hugo Lloris kis híján összeverekedett az Everton elleni bajnoki mérkőzés szünetében. A két játékost csapattársaiknak kellett lefogniuk, hogy ne fajuljon el tettlegességig a vita. A Tottenham menedzsere, José Mourinho a mérkőzés végén természetesen elmondta véleményét az esetről.

Gyönyörű jelenet volt. Ha valakit hibáztatni akarnak, akkor hibáztassanak engem, mert én voltam kritikus a játékosaimmal, mivel ők nem elég kritikusak egymással szemben. Megkértem őket, hogy követeljenek többet egymástól, így fejlesztve a csapatszellemet: azaz, hogy mindent meg kell tenni a másikért. Talán elhangzott néhány csúnya szó, és volt egy kis lökdösődés, nem tudom. De ez fontos volt a csapat fejlődése szempontjából” – nyilatkozta a lefújást követően José Mourinho.

SZON ÉS LLORIS ÖSSZETŰZÉSE

Card

A portugál tréner elmondta, hogy Lloris volt elégedetlen Szon teljesítményével, és ezért alakult ki a „csetepaté” a két játékos között. A francia kapus úgy látta, a dél-koreai szélsőnek többet kell tennie a győzelemért. Mourinho a szünetben azzal nyugtatta meg játékosait, hogy a második félidőre összeáll a csapat játéka.

ANGOL PREMIER LEAGUE
33. FORDULÓ
Tottenham Hotspur–Everton 1–0
(M. Keane 24. – öngól)

Legfrissebb hírek

Haaland döntött a Brentford otthonában, Rodri újra megsérült

Angol labdarúgás
3 órája

Újra betalált a Newcastle 75 millió eurós igazolása; Grealish a 93. percben fordított

Angol labdarúgás
6 órája

Videó: különleges kihívást teljesített Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos

Angol labdarúgás
12 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
23 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
Tegnap, 22:47

Dráma a Chelsea otthonában, megint a ráadásban bukta el az egy pontot a Liverpool

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:37

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:59

Balszerencsés volt a leedsi védő, idegenben nyert a Tottenham

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:31
Ezek is érdekelhetik