PL: bejelentette visszavonulását az Everton klublegendája

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.07.26. 20:43
null
Leighton Baines hosszú időn keresztül kihagyhatatlan volt az Evertonból (Fotó: AFP)
Harmincöt esztendős korában bejelentette visszavonulását Leighton Baines, az Everton labdarúgócsapatának 30-szoros angol válogatott balhátvédje.

 

A rutinos játékos csereként állt be az AFC Bournemouth ellen 3–1-re elveszített mérkőzésen, s mint utóbb kiderült, számára ez volt az utolsó összecsapás.

Baines 2007 nyarán a Wigantől szerződött az Evertonhoz, amelynél tizenhárom év alatt 420 tétmérkőzésen szerepelt, ezeken 39 gólt szerzett és 67 gólpasszt jegyzett. Az Everton szurkolói háromszor, a csapattársak kétszer választották meg az Év játékosának a csapatkapitányi posztot hosszú éveken át betöltő védőt, aki visszautasította a klub egy évre szóló szerződéshosszabbítási ajánlatát.

„Úgy döntött, hogy felhagy a játékkal. Az összes Everton-szurkolónak hálásnak kell lennie az irányába, fantasztikus pályafutás van a háta mögött, nagyszerű példát mutatott a csapattársainak. Szeretnénk itt marasztalni, mert a tudása nagyon fontos a számunkra, a következő napokban kell meghoznia a döntést” – mondta Carlo Ancelotti az evertonfc.com-nak.



Legfrissebb hírek

Felkészülési mérkőzés: Preston North End–Liverpool

Angol labdarúgás
1 órája

Slot a Liverpool felkészülése előtt: Azt mondtam a játékosoknak, legyenek olyanok, mint Jota volt

Angol labdarúgás
4 órája

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:16

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.07.11. 23:30

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 21:51

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 07:43

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.10. 13:32
Ezek is érdekelhetik