MU: gőzerővel dolgoznak Sancho megszerzésén – megvan a határidő?

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.07.28. 21:35
null
Augusztus 10-ig kell eldőlnie Sancho sorsának? (Fotó: AFP)
Élénkül a helyzet Jadon Sancho körül – a Sky Sports szerint a Manchester United és a Borussia Dortmund képviselői gőzerővel dolgoznak a fiatal szélső Angliába szerződésén.

 

A tárgyalások középpontjában az átigazolási összeg, és annak ütemezése áll. A német klubnál a hírek szerint augusztus 10-ig szeretnék lerendezni az átigazolást, ekkor érkeznek vissza a felkészülésre, és szeretnék, ha még időben tudnának Sancho pótlásáról gondoskodni.

A fekete-sárgák 120 millió eurót kívánnak kapni a 20 éves angol szélsőért, aki a Bundesligában 17 gólig és 17 gólpasszig jutott az idényben, az összes tétmérkőzést figyelembe véve pedig 20+20 a mutatója.

Remeklésével régóta felhívta az angol topklubok figyelmét, a Manchester United pedig akcióba is lendült a hírek szerint.

A „vörös ördögök” ugyanakkor nem szeretnének elmenni 120 millió euróig, mivel a koronavírus-járvány az MU-t is érzékenyen érintette.

Egyelőre nincs ajánlat a United részéről, de a manchesteri klub az első, amely hivatalosan is felvette a kapcsolatot a Dortmunddal.

Sancho szerződése 2022-ig érvényes a BVB-nél, és a német csapatnál nem izgulnak a játékos jövője miatt. Ha nem érkezik megfelelő ajánlat, akkor megtartják az angol szélsőt és legfeljebb jövő nyáron értékesítik a játékjogát, igaz, minden bizonnyal lényegesen alacsonyabb vételárért.

A Manchester United mindeközben alternatív megoldáson is gondolkodik, ha a Sancho-üzlet kútba esik, akkor Kingsley Coman érkezhet kölcsönbe a Bayern Münchentől.

Legfrissebb hírek

A Manchester United hazai pályán négy gólt szerzett és könnyedén jutott be az El-döntőbe

Európa-liga
2025.05.08. 23:00

Jude után Jobe Bellingham is Dortmundban köthet ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.08. 15:18

Az El-győzelem sem mentheti meg Postecoglout – Pallister

Európa-liga
2025.05.08. 14:43

Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és a Manchester Cityt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.06. 21:10

Lőw Zsolt: Ha a félidőben ajánlották volna fel, nem írom alá a döntetlent, de...

Német labdarúgás
2025.05.04. 11:45

Bundesliga: Dárdai Bencéék nagy verést kaptak Dortmundban

Német labdarúgás
2025.05.03. 20:26

Kétgólos hátrányból fordított a Bayern Lőw Zsolték ellen, de Poulsen a 95. percben elnapolta a bajnokavatást

Német labdarúgás
2025.05.03. 17:25

Pep Guardiola szerződése lejártával távozik a Citytől, pihenőt tartana

Angol labdarúgás
2025.05.02. 20:21
Ezek is érdekelhetik