Chelsea: a szakértő szerint a Man. City védőjét kellene szerződtetniük

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.07.29. 13:16
null
John Stones valóban jó lenne a Chelsea-ben? (Fotó: AFP)
Paul Merson, az Arsenal egykori labdarúgója és a Sky Sports jelenlegi szakértője úgy véli, a Chelsea-nek szerződtetnie kellene John Stonest, a Manchester City védőjét.

 

Paul Merson szerint Kepa Arrizabalaga nem ér 71 millió fontot, ám úgy gondolja, nem kapusposzton kezdődik a Chelsea problémája. Az Arsenal korábbi játékosa arról írt a skysport.com oldalon, hogy a londoniaknak szükségük lesz új belső védőre, valamint egy balbekkre is.

„Jól bevásároltak előre, Timo Werner és Hakim Zijes is fontos igazolások lehetnek a jövőben, de úgy járhatnak, mint az Arsenal. Mindenki sír a klubnál, hiszen látják, mi hiányzik a csapatból. Hány éven át mondtuk, hogy Wengernek kell egy belső védő?” – mondta Merson.

„Azt gondolom, hogy Marcos Alonso helyére is találni kell valakit. Gólerős balhátvédről van szó, de nem igazi védő. Ez a három belső védőt sem segíti…” – folytatta a Sky Sports szakértője.

Merson a szélső védőt, César Azpilicuetát jó futballistának tartja, azonban már kezd idősödni. Kurt Zouma nem elég megbízható, a helyére érkezhetne John Stones.

„Zoumában benne van a hiba. A Chelsea-nek nincs olyan védője, aki jól bánna a labdával, s megfelelően passzolna. Erre tökéletes lenne John Stones” – mellé mehetne Rüdiger és Christensen.

John Stones 2016-ban igazolt a Manchester Citybe az Evertonból. Az angol védő az elmúlt idényekben nem tudta megtartani a kezdő pozícióját – ebben az idényben csupán 16 PL-meccsen játszott –, így nem elképzelhetetlen, hogy hamarosan távozik Manchesterből.

Legfrissebb hírek

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
2 órája

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
22 órája

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
23 órája

A Bayern sem tud a széllel szemben gazdálkodni: a topjátékosnak topfizetés kell!

Német labdarúgás
2025.07.05. 17:06

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57

Nápolyi gondok: drága az angol export, marad a bolognai és a cserekereskedelem

Minden más foci
2025.07.04. 13:57
Ezek is érdekelhetik