Anglia: zavaros és sötét módon hagyják veszni a Wigant

Vágólapra másolva!
2020.07.05. 09:15
null
Dave Whelan 2018-ban adta el a Wigant, amelyet most a sorsára hagyott a tulajdonosa (Fotó: AFP)
Az új tulajdonos sokat költött a Wigan megvételére, majd hirtelen úgy döntött, nem finanszírozza a klubot és veszni hagyja a befektetést.     

A Manchester City vagy a Paris Saint-Germain példáját látva számos nehéz helyzetben lévő klub ábrándozik arról, hogy érkezik majd egy „messziről jött ember”, megveszi a csapatot, dől a pénz, egymást érik a sikerek.

A Wigannél talán szerényebb elvárások voltak a legutóbbi tulajdonosváltáskor, de arra senki sem számított, hogy a június elején bejelentett ügylet után heteken belül csődeljárás indul a másodosztályú egyesület ellen. Röviden megpróbáljuk összefoglalni, mi vezetett idáig, és megláthatjuk, rendkívül zavaros és – túlzás nélkül állíthatjuk – sötét ügyről van szó.

Dave Whelan helyi kötődésű üzletember 2018-ban 15.9 millió fontért eladta a hét éve FA-kupát nyerő klubot – amelyet 1995-ben vett meg – egy hongkongi székhelyű, de a Kajmán-szigeteken bejegyzett cégnek (IEC), amely a beszámolók szerint többek között vendéglátással és szerencsejátékkal foglalkozik.

Érdekes (gyanús?), hogy az eladó és a mostani vevő (NLF) cégben is ötven százalék feletti részesedése volt Stanley Choinak, ám a múlt héten egy Au Jung nevű üzletember kisebbségiből többségi tulajdonos lett az új cégben, amely az adósságok átvállalásával nagyjából 41 millió fontot költött az ügyletre. Ahogyan a The Guardian összefoglalta: a koronavírus-járvány okozta bizonytalanság ellenére valaki úgy döntött, megvesz egy amúgy is veszteséges klubot az eladó számára kedvező feltételekkel, majd nem sokkal ezután úgy dönt, csődeljárás alá helyezi az egyesületet, ezáltal nemcsak az irányítást, hanem jó eséllyel a pénzét is elveszíti. Egy szurkoló egyébként már májusban levélben figyelmeztette a ligát (EFL), amely végül jóváhagyta a már a kezdetekkor zavarosnak tűnő átadás-átvételt.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Rick Parryt, a liga ügyvezetőjét titokban lefilmezték, amint egy Wigan-szurkolóval beszélgetve a következőket mondja:  „Mindenféle pletykát hall az ember, az egyik szerint a Fülöp-szigeteken pénzt tettek a csapat kiesésére, és a korábbi tulajdonosnak ott vannak fogadási érdekeltségei.”     

Az EFL nem tagadta a felvétel eredetiségét, a klub megmentéséért dolgozó csődbiztosok vizsgálatot indítottak, több helyi politikus pedig azt kérte, annak lezárultáig ne büntessék meg a csapatot. A fogadási szál persze nincs bizonyítva, az viszont biztos, hogy a csődeljárással járó 12 pontos levonással az addig többé-kevésbé biztonságban lévő együttes a kiesőzónába sodródna.

Legfrissebb hírek

„Nem evilági” – felavatták az Everton új stadionját – képek

Angol labdarúgás
2025.02.18. 11:29

A Derby County kispadján folytatja a Tóth Balázs klubjától távozó edző – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.02.13. 11:31

Szűcs Kornél: Erőt meríthetünk a Liverpool legyőzéséből

Légiósok
2025.02.11. 12:06

Tóth Balázs csapatának menedzsere egy másik Championship-klubhoz kíván távozni

Angol labdarúgás
2025.02.10. 19:15

Megsérült Szűcs Kornél, ezért hagyta ki csapata legutóbbi két bajnokiját

Légiósok
2025.01.19. 16:36

Osztrák menedzsere lett Szűcs Kornél csapatának – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.01.10. 22:50

Osztrák edzője lehet Szűcs Kornél csapatának

Angol labdarúgás
2025.01.10. 07:44

Videó: megvan Callum Styles első gólja a WBA színeiben

Angol labdarúgás
2025.01.01. 17:09
Ezek is érdekelhetik