Anglia: kikapott a Fulham, de így is bejutott a playoffdöntőbe

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.07.30. 23:07
A Fulham 2–1-re kikapott otthon a Cardiff Citytől az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) feljutásért zajló rájátszásában az elődöntő visszavágóján, de 3–2-es összesítéssel így is bejutott a playoffdöntőbe.

Nagy szó lett volna, ha a Fulham a 2–0-ra (ráadásul idegenben) megnyert első meccs után elbukja a párharcot, amióta ugyanis bevezették a Championshipben a rájátszást a feljutásért, egyetlen csapat sem esett ki úgy, hogy a párbaj első felvonásán kétgólos vagy annál nagyobb előnyt szerzett.

A Fulhammel sem esett meg ez a csúfság, a 2–1-es hazai vereség belefért Scott Parker együttesének a továbbjutáshoz.

A playoffdöntőt 2020-ban így a bajnokság 3. és 4. helyezettje, vagyis a Swansea-t felülmúló Brentford és a Fulham vívja augusztus 4-én. A Brentford először juthat fel a Premier League-be, míg a londoni alakulat egy év után térhet vissza az első osztályba.

ANGOL CHAMPIONSHIP
RÁJÁTSZÁS
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Fulham FC–Cardiff City 1–2
(Kebano 9., ill. C. Nelson 8., Tomlin 47.)
Továbbjutott: a Fulham 3–2-es összesítéssel

DÖNTŐ
Augusztus 4. (kedd), 20.45:
Brentford–Fulham

Legfrissebb hírek

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
7 órája

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22

Ez gyors volt: a Nottingham Forest azonnali hatállyal menesztette Ange Postecoglout

Angol labdarúgás
2025.10.18. 16:01

A Chelsea-től is kikapott a Forest, veszélyben Postecoglou állása

Angol labdarúgás
2025.10.18. 15:23

Arteta szerint még hetekig eltarthat Ödegaard felépülése

Angol labdarúgás
2025.10.17. 18:21

Még magasabbra ugrott Szoboszlai értéke, ötmillió euróval többet ér a Liverpool támadója

Légiósok
2025.10.17. 17:21

„Történelmi lépés” – lapunk főszerkesztője a Mokkában beszélt Gyenge Balázs liverpooli feladatáról

Angol labdarúgás
2025.10.17. 14:44
Ezek is érdekelhetik