Anglia: A szurkolók októberben térhetnek vissza – Huddleston

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.29. 10:10
null
A Premier League következő szezonja a jelenlegi állás szerint szeptember 12-én kezdődik (Fotó: AFP)
A brit sportminiszter szerint a szurkolók októberben biztonságos körülmények között térhetnek vissza a stadionokba.

 

„Képesek vagyunk meghozni olyan intézkedéseket, amelyek révén mindenki biztonságban érezheti magát. Más országok példáján is láttuk, hogy vakcina nélkül is van lehetőség telt házas meccsekre” – jelentette ki Nigel Huddleston.

A szigetország kormánya júliusban jelentette be, hogy néhány sporteseményre tesztjelleggel ismét beengednek drukkereket, ezzel próbálva ki, hogy a nézők képesek-e betartani a szabályokat. Elsőként a Surrey-Middlesex krikettmérkőzésére engedtek be ezer nézőt vasárnap, emellett a Sheffieldben zajló sznúker-világbajnokság, valamint a godwoodi lóverseny szerepel még a tesztesemények listáján.

Kedden James Calder kormányközeli tanácsadó úgy vélekedett, hogy az angol labdarúgó-bajnokság 2020–2021-es idényében nem valószínű, hogy telt ház előtt játszhatnak a csapatok.

A Premier League következő szezonja a jelenlegi állás szerint szeptember 12-én kezdődik.

Legfrissebb hírek

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
8 órája

Premier League: a West Hamnél köthet ki a volt Arsenal-kapus – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:05

Először működik közre Premier League-meccsen a magyar származású játékvezető

Angol labdarúgás
2025.05.07. 08:52

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
2025.05.05. 23:00

Cole Palmer szerint a közösségi média teli van trollokkal és idiótákkal

Angol labdarúgás
2025.05.05. 15:18

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Soha nem egy emberen múlik, de...

Angol labdarúgás
2025.05.05. 07:02

A már bajnok Liverpool legyőzésével tett egy lépést a BL-szereplés felé a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.05.04. 19:29
Ezek is érdekelhetik