PL: kórházba szállították az Edersonnal ütköző City-védőt

A City 2–0-ra vezetett a találkozón, amikor a 80. percben egy előreívelt labdára Ederson vakmerően rontott ki kapujából, hogy elfejelje azt, ám közben saját csapattársát, Eric Garcíát sem kímélte.
A 2017-ben az FC Barcelonától érkező 19 éves középhátvédet percekig ápolták a pályán. A körülötte lévő Manchester City- és Arsenal-játékosok arcán aggodalmat lehetett felfedezni.

A spanyol futballistára oxigénmaszkot tettek és hordágyon szállították le a pályáról. A BBC beszámolójában azt írta, Garcíát kórházba vitték az eset után.
Az ütközés:
„Kicsit aggódunk Ericért. Szerencsére magánál van, de meg kell várnunk, mit mondanak az orvosok” – nyilatkozta Pep Guardiola, a City menedzsere.
Ederson az Instagram-oldalán jobbulást kívánt csapattársának, s azt írta, reméli, csütörtökön személyesen elnézést kérhet tőle.

A 2001-es születésű labdarúgó ebben az idényben 12 tétmérkőzésen kapott lehetőséget Pep Guardiolától. A Premier League-ben harmadszor volt kezdő.
ANGOL PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ
Manchester City–Arsenal 3–0(Sterling 45+2., De Bruyne 51. – 11-esből, Foden 91.)
Kiállítva: David Luiz (Arsenal, 49.)