FA-kupa: Barkley góljával győzött a Chelsea a Leicester otthonában

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.06.28. 18:51
null
Barkley gólja elég volt a Chelsea-nek ahhoz, hogy bejusson az elődöntőbe (Fotó: AFP)
Az angol FA-kupa negyeddöntőjében a Chelsea 1–0-ra győzött a Leicester City otthonában, ezzel ott lesz az elődöntőben.

Az első félidőben ugyan mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei, ám egyik gárda sem tudott gól szerezni. A fordulás után kezdtek felpörögni az események. Az 55. percben Tammy Abraham lőtt a kapuba, azonban a partjelző azonnal jelezte, hogy lesről született a találat.

Nem kellett sokáig bosszankodnia a Chelsea-nek a meg nem adott gól után: a 63. percben Willian a jobb oldalról mértani pontossággal adott be, Ross Barkley nagyszerűen érkezett, s kapásból lőtt a kapuba. Schmeichel hiába vetődött, nem ért le időben (0–1).

Hiába volt még rengeteg ideje a Leicesternek, Brendan Rodgers csapata nem tudta feltörni a Chelsea védelmét, így a londoniak ünnepelhették a győzelmet és az elődöntőbe jutást.

A Chelsea mellett a Manchester United és az Arsenal is ott lesz a legjobb négy között – előbbi a Norwich City, utóbbi a Sheffield United ellen győzött drámai körülmények között.

ANGOL FA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

Newcastle United–Manchester City 0–1 (De Bruyne 37. – 11-esből, Sterling 68.)
Sheffield United–Arsenal 1–2
(McGoldrick 87., ill. N. Pépé 25. – 11-esből, Dani Ceballos 91.)
Leicester City–Chelsea 0–1 (Barkley 63.)
Norwich City–Manchester United 1–2 – hosszabbítás után (Cantwell 75., ill. Ighalo 51., Maguire 118.

ELŐDÖNTŐ
Manchester United–Chelsea
Arsenal–Manchester City
Az elődöntőket július 18–19-én rendezik, a döntőt augusztus elsején
Legfrissebb hírek

Utolsóként a tizenegyesekkel felülkerekedő Nottingham jutott be az FA-kupa negyeddöntőjébe

Angol labdarúgás
16 órája

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:41

Kerkez Milosék a Manchester Cityt kapták az FA-kupa negyeddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 22:16

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

FA-kupa: Welbeck újra remek cserének bizonyult, gólja továbbjutást ért a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.03.02. 17:32

Videó: a Wolves támadója megütötte, lefejelte Kerkezt, majd a földön is belerúgott

Angol labdarúgás
2025.03.02. 11:50

A Liverpool után a Manchester City már túl nagy falat volt Szűcs Kornél csapatának az FA-kupában

Angol labdarúgás
2025.03.01. 20:43

Kerkez Milosék végigtámadták a Wolves elleni FA-kupa-meccset, végül tizenegyesekkel jutottak tovább

Angol labdarúgás
2025.03.01. 19:00
Ezek is érdekelhetik