Chelsea: Kanté legyőzte a félelmet, ismét edzésbe állt!

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.06.10. 09:22
null
Korábbi döntése ellenére N’Golo Kanté is pályára léphet a folytatásban (Fotó: AFP)
A Chelsea francia középpályása, N’Golo Kanté korábban jelezte, hiába indul újra a bajnokság, a koronavírustól tartva nem hajlandó ismét normális edzéseket végezni. Most meggondolta magát: kedden újfent a társakkal készült.

 

Kanté még május végén jelentette be, félti az egészségét, ezért továbbra is külön szeretne készülni, és hiába kezdődik újra esetlegesen a Premier League, amíg a koronavírus nem tűnik el Nagy-Britanniából, addig nem akar kockáztatni. A hírről az NSO-n is beszámoltunk, ahogy Frank Lampard reakciójáról is. A Chelsea angol menedzsere megértéséről biztosította a francia középpályást, sőt arról is nyilatkozott, igyekszik olyan taktikát kidolgozni a PL-ből hátramaradt mérkőzéseikre, amelyben tökéletesen kiválthatják Kantét.

A goal.com beszámolója szerint azonban fordulat történt: a 29 éves labdarúgó edzésre jelentkezett, s kedden már a társakkal készült.

A visszatérésről egyelőre sem a játékos, sem a klubvezetőség nem nyilatkozott, ám a jelek szerint Kanté legyőzte a félelmét.

A Chelsea 48 ponttal a negyedik helyről várhatja a PL június 17-ére kiírt folytatását. A londoniaknak még kilenc meccsük van hátra az idényből, a harmadik helyen álló Leicestertől öt, az ötödik Manchester Unitedtől három pont választja el őket.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
18 órája

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
19 órája

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22
Ezek is érdekelhetik