Chelsea: a héten bejelenthetik az Ajax-védő érkezését – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2020.06.02. 13:30
null
Tagliafico a Bajnokok Ligájában ősszel a Chelsea ellen is bizonyíthatott (Fotó: AFP)
Argentin beszámolók szerint a Chelsea közel áll a megegyezéshez Nicolás Tagliaficóval, az Ajax argentin válogatott bekkjével. A két klub már meg is állapodott: 26 millió euró (további négy milliós bónusszal) lehet a vételár. 

 

A 27 éves argentin balhátvéd 2018 januárjában érkezett az Independientétől a holland klubhoz, amelyben azóta bajnok és kupagyőztes lett, s egy évvel ezelőtt a BL-elődöntőig jutott – nagyban neki is köszönhetően. Az amszterdamiaknál eddig 99 tétmérkőzésen lépett pályára, és védő létére 27 kanadai pontja (12 gól, 15 gólpassz) van, a 2019–2020-as idényben 5+7 volt a mutatója.

Tagliaficót korábban az FC Barcelona kiszemeltjei között is emlegették.

A beszámolók szerint akár már szerdán hivatalos lehet a bekk klubváltása.

Legfrissebb hírek

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
3 órája

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
Tegnap, 18:54

Egy piros lap, három tizenegyes, hat gól – gálázott a Chelsea az Ajax ellen

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:58

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55
Ezek is érdekelhetik