Newcastle: 70 millió font Coutinhóért és Koulibalyért is?

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.08. 21:25
null
Philippe Coutinho hamarosan a Newcastle mezében? Nem elképzelhetetlen! (Fotó: AFP)
A tulajdonosváltás előtt álló és nagy terveket szövögető Newcastle United labdarúgócsapata 70 millió fontot (28 milliárd forintot) áldozna Philippe Coutinhóra és Kalidou Koulibalyra is.

 

A Mundo Deportivo spanyol lap úgy tudja, hogy a 27 éves Coutinho első helyen áll a Newcastle United kispadjára kiszemelt új vezetőedző, Mauricio Pochettino kívánságlistáján. A brazil középpályás barcelonai szerződése 2023-ig érvényes, müncheni kölcsönadása pedig idén nyáron jár le, és a Bayern nem kívánja megtartani. Korábbi sajtóhírek szerint a 2013 és 2017 között Liverpoolban sikeres időszakot töltő Coutinho után több angol klub – a Newcastle mellett az Everton, a Chelsea, Tottenham, a Manchester United és a Leicester City – mutatott erőteljes érdeklődést a közelmúltban.

A Sky Sports eközben arról is beszámolt, hogy a Newcastle a Napoli 28 éves középhátvédjét, Kalidou Koulibalyt is megszerezné. Információik szerint a játékos számára meggyőzően hathat a United részéről erősítésekre szánt összeg, amelynek köszönhetően versenyben lehet a Premier League legerősebb csapataival: harcban állhat a dobogós helyekért, valamint a Bajnokok Ligája-kvalifikációért.

A Franciaországban született, de szenegáli válogatott labdarúgó olaszországi szerződése ugyancsak három év múlva jár le, és sajtóhírek szerint angol kérője neki is több akad: volt nápolyi edzője, Carlo Ancelotti a La Gazzetta dello Sport értesülése szerint mostani együtteséhez, az Evertonhoz csábítaná.

Legfrissebb hírek

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
6 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
16 órája

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
18 órája

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
21 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52

Potya gól döntött a rangadón: kikapott a Manchester United az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2025.08.17. 19:25

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
2025.08.17. 17:07

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07
Ezek is érdekelhetik