MU: Solskjaer erre a három játékosra költhet csaknem 140 millió fontot

Vágólapra másolva!
2020.05.24. 08:55
null
Jack Grealish a trió egyik tagja (Fotó: AFP)
A Manchester United labdarúgóklub és vezetőedzője, Ole Gunnar Solskjaer a nyári átigazolási időszakban három játékos megszerzésére összpontosít.

 

Az Evening Standard brit lap arról számolt be, hogy a klubnál a tervezett bevétel 28.4 millió fontos csökkenésével számolnak ugyan, de a tartalékoknak és a rendelkezésre álló hiteleknek köszönhetően így is mintegy 240 millió fonttal (93.7 milliárd forinttal) tervezhetnek, amelyből a nyári átigazolási időszakra is áldozhatnak.

A brit sajtó úgy tudja, Jadon Sancho (Borussia Dortmund), Jack Grealish (Aston Villa) és Jude Bellingham (Birmingham City) megszerzése szerepel a klub és a szakember célkeresztjében.

Ebből a 20 éves Sancho lehet a legnagyobb fogás, egyben a legnehezebb és a legdrágább is. A brit sajtó korábban 100 millió fontos manchesteri ajánlatról számolt be. A 24 éves Grealish értékét 27.45 millió fontra becsüli a transfermarkt.de, míg a 16 éves Bellinghamét 9.9 millióra.

Ugyancsak sajtóbeszámolók szerint Sanchóért európai élklubokkal (FC Barcelona, Real Madrid, Paris Saint-Germain, Bayern München) kell versenyeznie az MU-nak, míg Grealish iránt a Manchester City, Bellingham megszerzéséért a Dortmund is élénken érdeklődik.

Legfrissebb hírek

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
2 órája

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:25

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:13

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
2025.08.17. 17:07

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.08.16. 20:30

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00
Ezek is érdekelhetik