– Tizenhat assziszttal és nyolc góllal jelentkezett a Premier League idei kiírásában, igazán impozáns teljesítmény. Miben javult leginkább a játéka az elmúlt néhány évben?
– Komplettebbé vált. Tudom, sokan mint kreatív játékosra gondolnak rám, akinek a helyzetek kialakítása a legfőbb dolga, pedig számos meccsen szerepeltem belső középpályásként, ami merőben más futballt követel meg. Megvan bennem az a dinamizmus, amellyel fel-le liftezhetek a gyepen, de mindig a csapat érdekét szem előtt tartva dolgozom a meccseken, és azt hiszem, a pálya minden szegletében tudok a többieknek segíteni. Kétségtelenül jobb játékossá váltam, és ugyan minden karrierben vannak stációk, úgy érzem, nekem most elég jól megy, jól is érzem magam a gyepen.
– Négy gólpasszra van Thierry Henry egy idényen belüli PL-rekordjától, ő ugye a válogatottban az egyik edződ volt. Már csak emiatt is nagyon szeretnéd megelőzni? Jelent ez pluszmotivációt?
– Ha már itt tartunk, tizenhétnek veszem azt a tizenhatot, csak hát az Arsenal elleni asszisztomat valamiért nem adta nekem a Premier League. Ma sem értem, miért. Amúgy mindig húzom Thierryt. Azt hiszem, Vincent Kompany búcsúmeccsén fordultam hozzá azzal, „idén megcsíplek”. De ha sikerül, sikerül, ha nem, nem, a tizenhat assziszt is szépen mutat, és elég jó képet fest egy kreatív játékosról. Ha elérek valami jelentőset, az büszkeséggel tölt el, jó megélni, hogy megdöntöttél egy rekordot. Az idény végén sokan előszeretettel vizslatják a különböző statisztikákat, én középpályásként szerencsére másképp is kitűnhetek. Egy csatárnak nehezebb a dolga, mégiscsak a gólok alapján mérik.
Genk 2009–2012 Werder Bremen 2012–2013 Chelsea 2013–2014 Wolfsburg 2014–2015 Manchester City 2015– |
– Az idei amúgy az első City-idény Kompany nélkül. Az ő hiányában a pályán és azon kívül is nagyobb szerep hárul Önre? Önnek kell felvállalnia helyette a vezérszerepet?
– Egy kicsit igen. Nem feltétlenül a pályán, ott mindenkinek megvan a saját felelőssége. Sosem leszek azonban olyan, mint Vinny, ő világéletében vezér volt, így nőtt fel. De kétségtelenül változott a csapaton belüli szerepem, igyekszem többet megszólalni az együttes érdekében, pozitívnak lenni akkor is, ha nehézségek adódnak, mert tudom, a társaim bíznak bennem, jó példával kell szolgálnom.
– Közkedvelt téma, hogy a nagy sztároknak gyerekként ki volt a példaképük. Ön kire nézett fel? Illetve ki az, akire leginkább hasonlít a játékstílusa?
– Kisgyerekként, hét-nyolc évesen csatárt játszottam, és mindig Michael Owennek képzeltem magam. Hasonlónak gondoltam a stílusunkat, talán azért is, mert én is kis termetű voltam, egészen tizenöt-tizenhat éves koromig a legalacsonyabbak közé tartoztam, akkor kezdtem csak megnőni. A rajongás idővel megszűnt, egyszerűen csak szerettem nézni a futballt, elveszni a meccsekben. Nem babonázott meg egy bizonyos játékos, arra törekedtem inkább, hogy valami különlegeset alkossak a pályán, hogy legyen meg a saját egyéniségem, miközben persze igyekeztem jó néhány elemet ellesni a legjobb labdarúgóktól és beültetni a saját játékomba. Szóval én a futballt generálisan szeretem nagyon, nem egy-egy ember játékát.
– A hétvégi meccse után egy hétfő esti bajnokit tud szakmai szemmel nézni? Hogy ez most a soros ellenfél, amelyet érdemes megfigyelni.
– Hogy őszinte legyek, nem nézek sok meccset, bár ha nincs semmi dolgom, leülök a tévé elé, de nem szokott elfogni az érzés, hogy nekem ezt a mérkőzést márpedig muszáj megnéznem. Azért azt gyorsan átlátom, ki, hogyan játszik, és elég sokat videoelemzünk, illetve elég sokat gyakoroljuk a különböző taktikai elemeket ahhoz, hogy tudjam, mi a teendő az adott riválissal szemben.
– A futballban szokás az emberre címkéket ragasztani, hogy védekező középpályás, támadó középpályás, ő ez, ő meg az, de ha Önnek kellene válaszolnia arra a kérdésre, mi a posztja, mit felelne? Hogy középső középpályás, mert abban minden benne van?
– Igen. Nem vagyok védekező középpályás, de nem tartom magam egyértelműen támadó középpályásnak sem, valahol a kettő között vagyok. Erre volt szokás korábban azt mondani, hogy box to box középpályás, aki a két tizenhatos között ingázik, de a mai futballban fontosabb, hogy bizonyos területeket jól levédj, és persze hogy alkalmazkodni tudj az ellenfél játékához.
– Létezik amúgy egy olyan konkrét dolog, egy olyan játékelem, amelyen rendszeresen dolgozik az edzéseken? Többet is akár, mint bármi máson.
– A tréningek java részén a taktikai elemeket sulykoljuk, a taktika gyakorlásán van a hangsúly. Amit leginkább megtanultam az elmúlt három-négy évben, hogy hogyan készítsem fel magam lelkileg, szellemileg azokra a csatákra, amelyeket meg kell vívnom, hogy sose kapcsoljak ki, egy pillanatra sem, hogy az önbizalmam azon a szinten legyen, ami elegendő ahhoz, hogy el tudjak dönteni egy-egy mérkőzést, illetve a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam. A vágy továbbra is megvan bennem, hogy a legjobb legyek.
Thierry Henry 2002–2003 Mesut Özil 2015–2016 Frank Lampard 2004–2005 Cesc Fabregas 2014–2015 Kevin de Bruyne 2016–2017 |
– Azért olykor csak kikapcsol?
– Persze. Hallom, amikor az emberek azt mondják, de hát a futballisták mennyi időt tölthetnek otthon, csakhogy én otthon is azt tartom szem előtt, hogyan lehetek a legjobb, hogyan tudom magam a legoptimálisabban felkészíteni a következő meccsre, ettől még vannak pillanatok, amikor lazíthatsz, el lehet menni egy-egy este kikapcsolódni, de amikor játéküzemmódra kapcsolsz, amikor egymást követik a meccsek, nincs nagyon idő kiengedni, folyamatosan készen kell állni a feladatokra.
– A The Athletic sportoldal az idény legjobbjának választotta a PL-ben, ám azért az furcsa, hogy a játékosok voksolásán soha nem végzett még az élen Manchester City-futballista, a Premier League szavazásán is mindössze egyszer, Vincent Kompany 2012-ben. Nem érzi úgy, hogy a City valamiért alulreprezentált ezeken a voksolásokon?
– Nem tudom. Nem hiszem, hogy bármelyikünk alulértékeltnek érezné magát. Nyilván voltak alkalmak, amikor valamelyikünk megkaphatta volna valamelyik címet, de nem tudom, kinél mi a szempont. Két évvel ezelőtt azt hiszem, nyerhettem volna, ugyanakkor meg tudom érteni, miért Mo Szalahot választották meg. Idén talán van rá esélyem, de tényleg nem tudom. Van azért még néhány labdarúgó, aki kiváló idényt produkált. Nem különösebben foglalkoztat, miért nyer az egyik, és miért nem a másik, a futball már csak olyan, hogy mindenkinek megvan róla a saját elképzelése, ez benne az egyik legszebb, hogy senki sem gondolkodik ugyanúgy, senki sem látja ugyanolyannak.
– Amikor a nemzeti csapatban játszva azt mondták Önről, forradalmasította a játékmester szerepkörét, hogyan hatott Önre?
– Ha bárki pozitívan beszél rólam, az természetesen büszkeséggel tölt el, ugyanakkor elég jó vagyok abban, hogy félresöpörjem a negatív kritikákat, ahogy abban is, hogy ne tulajdonítsak túl nagy jelentőséget a dicséreteknek. Attól még, hogy szépeket mondanak rólam, másnap is hasonlóan jól kell teljesítenem, nem lehet megelégedni. Folyamatosan a lehető legmagasabb szinten kell játszani.
– Azért az emberi természet hajlamos néha furcsaságokra, nem? Mert például hiába dicsérnek meg százból kilencvenkilencen, az az egy negatív megnyilvánulás képes elnyomni a megannyi jót.
– A mai világban, a közösségi média térhódításával az ítélet egyik pillanatról a másikra mozdulhat el az egyik irányból a másikba. Van egy jó meccsed, és csak azt kapod, mennyire jó vagy, aztán jön egy rosszabbul sikerült kilencven perc – vagy olyan, amelyen te jó vagy, de a csapat kikap –, és mindjárt a világ legrosszabb játékosaként írnak rólad. Régebben szerintem könnyebb volt túllépni egy-egy rossz meccsen, mert kevesebb irányból jött a kritika, manapság tudni kell elviselni ezt a hullámvasutazást, hogy az egyik pillanatban fent vagy, a másikban lent.
– A győzni akarása legendás, az is, mennyire dühös tud lenni, ha nem a kedve szerint alakulnak a dolgok. Persze ez a fajta belső hajtóerő a PL korábbi korszakos középpályásaiban, Roy Keane-ben, Patrick Vieirában, Steven Gerrardban, Paul Scholesban is megvolt, bennük viszont az egészséges agresszió is bőven munkált. Ön szerint kreatív középpályásként is szükségesek ezek a jellemvonások?
– Sok múlik azon, milyen karakterjegyekkel születtél. Van, amit fel lehet szedni útközben, de vagy megvan benned a tűz, vagy nincs. A pályán egészen más ember vagyok, mint a hétköznapi életben, kilencven percig az ellenséget látom a velem szemben helyezkedőben, a lefújás után öt perccel, rosszabb esetben fél órával visszavedlek civillé, és tudok barátként gondolni a másikra.
(Forrás: theathletic.com)
A megjelent cikk a Képes Sportban is olvasható! További Képes Sport-os cikkekért kattintson adigitalstand.hu/kepessportoldalra!