MU: De Gea fontos bejelentést tett a jövőjével kapcsolatban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.27. 08:16
null
David de Gea maradna a Manchester Unitednél még nagyon sokáig (Fotó: AFP)
David de Gea továbbra is a Manchester United labdarúgócsapatában képzeli el a jövőjét.

 

A spanyol válogatott kapus erről annak kapcsán beszélt a klub hivatalos honlapjának, hogy a következő lesz a tizedik idény, amelyet az angol együttesnél tölt.

„Nagyszerű dolog idetartozni, álomszerű, hogy ezt lassan tíz éve elmondhatom magamról. Szeretnék még sok ideig itt játszani” – fogalmazott a 29 éves kapus, aki 2011-ben mintegy 19 millió fontért szerződött Angliába. Az első, nehezebb szezonja után a másodikban bajnoki címet ünnepelhetett, mostanáig összesen ötször került be a Premier League álomcsapatába, a klubnál rekordot jelentő négy alkalommal választották meg az idény legjobbjának.

De Gea legutóbb szeptemberben hosszabbított szerződést a manchesteriekkel, akikhez 2023 nyaráig köti jelenlegi kontraktusa. A csapat a koronavírus-járvány előtt jó formában volt, 11 egymás utáni veretlen mérkőzésen nyolcszor nyert és mindössze két gólt kapott.

Legfrissebb hírek

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
7 órája

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Az Aranycsapat ihlette a Chelsea új idegenbeli mezét

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:46

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

Az európai futballpiac 38 milliárd eurót generált a 2023–2024-es idényben

Minden más foci
2025.06.12. 09:25

Veszélyben volna Szoboszlai helye a kezdőben? Így illeszkedhet be Florian Wirtz a Liverpool játékrendszerébe

Angol labdarúgás
2025.06.11. 20:45

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28
Ezek is érdekelhetik