Koronavírus: amíg nincs vakcina, nézők sem lehetnek?

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.04.15. 08:48
null
18 hónapig is eltarthat, mire a szurkolók visszatérhetnek a stadionokba (Fotó: AFP)
A The Telegraphnak nyilatkozó szakértő arra számít, ha vissza is tér a futball 2020-ban, azt közönség nélkül teszi.

 

„Az embereknek meg kell érteniük, hogy epidemiológiai szempontból a kevesebb mindig jobb. Öt embernél sokkal nagyobb rizikóval jár tíz, száznál az ötszáz” – kezdteZach Binney, az Emory Egyetem járványügyi szakembere. Az epidemiológus szerint ezért ha csillapodik is a koronavírus-járvány, tömegrendezvényeket akkor sem szabad tartani még jó ideig.

Számítása szerint ez vagy az oltóanyag kifejlesztését és a társadalom jelentős részének beoltását jelenti, vagy legalább tizennyolc hónapot. Ekkorra ugyanis lassú felfutás mellett is kialakulhat a nyájimmunitás, vagyis egy futballmeccs nem jelentene újabb gócpontot, mint tette azt sokak szerint Olaszországban az Atalanta–Valencia Bajnokok Ligája-összecsapás.

Binney véleménye összecseng a Leopoldina Német Természettudományos Akadémia elnöke által kedden megfogalmazottakkal.Gerald Haugarról beszélt, addig „biztosan nem lenne bölcs döntés” megtelíteni a stadionokat, amíg nem találják meg a betegség ellenszerét.

„Több hónapig, akár másfél évig is eltarthat ez az állapot” – felelte Haug az ARD-nek arra a kérdésre, hogy mennyi idő elteltével lesz ismét biztonságos futballmeccsre járni Németországban.

A Telegraph hozzáteszi, az angol csapatok jelentős része már most is súlyos anyagi nehézségekkel nézhet szembe, mindezt pedig tetézné, ha a következő idényben nézők, azaz jegybevétel nélkül kellene megrendezniük a bajnokikat – utóbbi ugyanis jelentős tétel a klubok költségvetésében.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07

Labdarúgás: döntetlent játszott az U16-os válogatott Szlovéniában

Utánpótlássport
2025.09.18. 19:09

NS-foci: Olasz Gergő lett az újságíró Eb gólkirálya

Egyéb egyéni
2025.09.16. 21:53

Labdarúgás: három góllal kikaptak az U16-osok a szlovénoktól

Utánpótlássport
2025.09.16. 18:49
Ezek is érdekelhetik