Arsenal: ezért mondott nemet Özil a fizetéscsökkentésre

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2020.04.22. 17:47
Az ESPN beszámolója szerint három labdarúgó mondott nemet az Arsenalnál a klub legutóbbi fizetéscsökkentési tervére a koronavírus-járvány ideje alatt. Egyikük Mesut Özil volt…

Angliában óriási felháborodást váltott ki a szurkolók körében Özil döntése, elvégre a német a klub legjobban kereső futballistája, és a hivatalos adatok szerint legalább heti 350 ezer fontot, azaz 143 millió forintot kap a számlájára együttesétől.

Ebből kellett volna lemondania 12.5 százalékról Özilnek, amibe azonban egyelőre nem ment bele.

Az ESPN beszámolója szerint azonban szó sincs arról, hogy a világbajnok légiós a pénzét féltené, sokkal inkább aggódik amiatt, hogy egyelőre semmilyen terv nem készült arról az Arsenalnál, mire is menne el az így a kasszában maradó összeg.

Özil szerint nem volt megfelelő a kommunikáció az Arsenalnál most sem (Fotó: AFP)
Özil szerint nem volt megfelelő a kommunikáció az Arsenalnál most sem (Fotó: AFP)

Özil szerint csapata csak utánozni akarja a többi klubot, de azt egy szóval sem mondták el a játékosoknak, a pénzük hová is kerül –, a fiatalok, akik pedig jóval kevesebbet keresnek a németnél, úgy érzik, bele lettek kényszerítve a helyzetbe.

Ráadásul a londoni egylet nem három hónapra kérte a fizetéscsökkentést, hanem egy évre, ami szintén furcsa a futballisták szerint.

Azt egyébként sosem lehetett Özilre fogni, hogy sajnálná a pénzét másokra, különösen a nehéz helyzetekben: a középpályás több millió fontot adományoz jótékony célra minden évben Angliában, beteg fiatalok műtéteinek költségét állja világszerte, Törökországban pedig nemrég vállalta egy új edzőközpont felépítését, ahol a rászoruló gyermekek kaphatnak lehetőséget.

Legfrissebb hírek

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
23 perce

„Egy dolog nem fordítani, egy másik dolog meg sem próbálni” – nemzetközi sajtóvisszhang a Real Madrid kiesése után

Bajnokok Ligája
1 órája

„Tisztelet jár ennek a csapatnak” – Jorge Valdano a Real Madrid BL-kiesése után

Bajnokok Ligája
2 órája

Müller utolsó müncheni BL-mérkőzésén beérte Messit; Viníciús Júnior a legeredményesebb madridi brazil

Bajnokok Ligája
2 órája

Lucas Vázquez: Az Arsenal védekezni jött, az első félidőben gyakorlatilag semmit sem csináltak

Bajnokok Ligája
6 órája

Courtois: Most nincs olyan tipikus csatárunk, mint Joselu

Bajnokok Ligája
13 órája

Így folytatják a BL-ben – az elődöntő menetrendje

Bajnokok Ligája
15 órája

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
19 órája
Ezek is érdekelhetik