PL: átlagosan egy percet vesz el az angol bajnokikból a VAR

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.03.06. 11:43
null
VAR-jelzés a Chelsea bajnokiján (Fotó: AFP)
Az előző öt idényt összevetve, átlagosan egy percet vesz el az angol labdarúgó-mérkőzésekből a videobíró bevezetése – derül ki az Opta sportstatisztikákkal foglalkozó cég munkatársa által megosztott grafikonból.

 

Az Andy Forrester által bemutatott statisztika szerint a 2019–2020-as idényben 55 perc 15 másodpercet tölt ténylegesen játékban a labda egy Premier League-mérkőzésen. Ez a mutató 44 másodperccel marad el az előző évadéhoz képest és 51 másodperccel kevesebb, mint az előző öt idényből vont átlag.

Az Opta statisztikusa szerint a szembeötlő változás egyértelműen a VAR bevezetésének köszönhető – a videobíró rendszer lényegében egy percet vett el a tiszta játékidőből Angliában.


A jelenlegi videobíró rendszert sokan kritizálják Anligában, a játéklassító hatása mellett az érthetetlen és átláthatatlan döntéshozatalra panaszkodnak a legtöbben. Február elején írtunk arról, hogy a szurkolók kétharmada ilyen vagy olyan okokból elégedetlen a VAR-ral, de nyolcvan százalékuk nem tartja menthetetlennek a rendszert.

A YouGov januárban 1396, a Premier League mérkőzéseit követő, brit felnőttet kérdezett meg a videobíróval kapcsolatban. A válaszadók 67 százaléka szerint a bevezetés nem tett jót a PL-nek, a mérkőzések élvezhetetlenebbé váltak a VAR-ral.

A kutatásból ugyanakkor az is kiderült, a többség nem kukázná a teljes rendszert. Csupán 15 százalék mondta azt, nincs szükség a videobíróra a modern futballban. 74 százalék szerint a VAR-nak van jövője, ám át kell gondolni annak működését és használatát.

„A kutatások azt mutatják, hogy a VAR teljes megszüntetése helyett a nézők nagy többsége azt szeretné, hogy a rendszert továbbfejlesszék és megújítsák. A jelenlegi rendszerrel szemben az egyik legfőbb kritika az, hogy a helyszínen lévő szurkolókat vakon hagyják. A többség azt támogatná, ha a VAR által a játékvezetőknek mutatott képet az óriáskivetítőkön is követni lehetne, emellett a játékvezetők és a videoasszisztensek közti kommunikáció is hallhatóvá válna” – tette hozzá a kutatást vezető Matt Smith.

Minderről bővebben ide kattintva olvashat!

Legfrissebb hírek

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
1 órája

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
14 órája

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
16 órája

Szoboszlai Dominik hősies tettéről beszél a brit sajtó

Angol labdarúgás
20 órája

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40

A Burnley védője két öngólt vétett a Man. City ellen; megint piros lap után kapott ki a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:13

A Crystal Palace 97. perces góllal megnyerte a veretlenek csatáját, és ismét kibabrált a Poollal!

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:10
Ezek is érdekelhetik