Liverpool: „Szerintem Mané a Real Madridhoz igazol majd”

Vágólapra másolva!
2020.03.24. 22:01
null
Sadio Mané fehérre cserélheti a vörös mezt? (Fotó: AFP)
Az utóbbi években nyújtott remek teljesítménye után nem csoda, hogy egyre többen értékelik nagyra Sadio Mané játékát. A Liverpool Bajnokok Ligája-győztes támadója hamarosan Madrid felé veheti az irányt – legalábbis a „vörösök” korábbi játékosa, Mohamed Sissoko szerint.

 

Nem először említik együtt a sajtóban a királyiakat és Manét – a Real Madrid már 2019 nyarától is szívesen foglalkoztatta volna a szenegálit.

„Inkább Mané megy majd a Real Madridhoz, mint Mohamed Szalah – mondta Sissoko az EuropaCalcio.it-nek. – Megvannak azok a képességei, amiket Zinédine Zidane látni akar, az edző nagyra értékeli őt. Szerintem a Real Madridhoz igazol majd.”

„Azt viszont nem tudom, hogy Szalah marad-e a Liverpoolnál, a távozása akár jót is tehetne a csapatnak. Okos csapat a Liverpool, megoldaná a helyettesítését.”

Sissoko még egy – a Real Madriddal gyakran hírbe hozott – sztárjátékosról beszélt.

„Tudom, hogy Zidane szereti Pogbát, de ő vissza akar térni a Juventushoz.
Ez persze nem csak rajta múlik, hiszen a Manchester Unitednél 2021-ig szerződése van. Paulnak találnia kell egy csapatot, amelynél fontosnak érezheti magát.”

Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
4 órája

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
14 órája

Januárban még a távozás szélén állt, most hosszabbít a Barca-hátvéd – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:48

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:42

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:05

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Óriási költekezést csap az Atlético – a végszámlát már a szaúdi tulajdonos rendezi?

Spanyol labdarúgás
2025.07.30. 10:44

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
2025.07.29. 20:47
Ezek is érdekelhetik